Lezárt akta: emberölés kísérlete

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Pest megyei vizsgálók befejezték a nyomozást egy tavaly történt élet elleni ügyben. A gyanú szerint egy férfi mellkason szúrta lakótársát.

Alkalmi munkák kapcsán ismerkedett meg a férfi a későbbi sértettel, felajánlotta neki, hogy költözzön hozzá Dunakeszin található lakókocsijába, szívesen látná.

Meg is fértek egymás mellett egy darabig, azonban az 55 éves férfi 2020. július 14-én délután, pár pohár legurítása után, agresszívan érkezett haza, és kötekedni kezdett a sértettel, hogy az ebéd után miért nem mosogatott el. P. Péter a veszekedés közepedte az ágy végében ülő lakótársát homlokon rúgta, majd felkapott egy kést és azzal mellkason szúrta. A véres bökőt letette az asztalra és távozott otthonából. A sértett bár látta, hogy mindene tiszta vér, különösebben nem érezte rosszul magát, segítséget nem hívott, lefeküdt aludni.

Másnap egy szociális munkás kereste fel a lakókocsiban élőket, ő vette észre a férfi sérülését, azonnal értesítette a mentőket és a rendőrséget. A férfit a kórházban megműtötték. Az orvosszakértői vélemény szerint a mellkasba hatoló és ott szívburkot is érő szúrt sérülés életveszélyes sérülésnek minősül, ami akár a sértett halálával is végződhetett volna.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit a járőrök néhány óra alatt Dunakeszi belvárosában elfogták és előállították. Kihallgatása során a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, szűkszavúan vallott a történtekről.

A jelenleg is letartóztatásban lévő, P. Péter ellen emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Fotók, forrás: police.hu

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.