A térségünk természeti értékeiről is rendszeresen hírt adó Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság ezúttal egy idegenhonos fafaj terjedésére hívta fel a figyelmet. A nyírlevelű körte piros lombú…
Böngészés Színes
Véget ért az idei szarvasbőgés időszaka a Pilisi Parkerdő erdeiben. Az erdőgazdaság Facebook-oldalán mondott köszönetet a kirándulók figyelmes hozzáállásáért, és arról is beszámolt, hogy vezetett túráikon…
A hirdetésben 130 ezer kilométer áll, a kocsi kora alapján ez szép szám. Aztán beülsz, és valami nem stimmel: a kormány bőrborítása fényesre kopott, a vezetőülés…
Legfeljebb 90 másodperces videókkal hívhatják fel a figyelmet a vasúti átjárók veszélyeire a középiskolások a MÁV-csoport és az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság közös pályázatán. Egyénileg és csapatban…
Véget ért a Katolikus Karitász „Legyen öröm az iskolakezdés!” elnevezésű országos kampánya. A szervezet július 30. és szeptember 15. között várta a felajánlásokat. Az összefogás eredményeként…
Bár az iskolai eszközök iránt már júliusban fellendült a kereslet, minden bizonnyal idén is akadnak olyanok, akik az utolsó napokra hagyják a tanszerek beszerzését. Ilyenkor könnyű…
Kiemelt érdeklődés mellett zárult a regisztráció az Iskolában az Erdő Program őszi ütemére. Októbertől kezdődően 400 iskolában, mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást tartanak országszerte a 6-14…
Őshonos magyar juhfajták segítik az özönnövények elleni védekezést a Visegrádi Felső-öbölben. A természetvédelmi kezelés során gépek és vegyszerek helyett legeltetéssel akadályozzák meg a nemkívánatos növények újbóli…
A solymári HEL Pékség Kft. – SZÁSZ Pékség Pilisi Pityókás kenyere lett Magyarország 2026. évi Szent István-napi kenyere. A díjnyertes termék augusztus 18-tól országszerte elérhető, többek…
A görögdinnye a nyár egyik legnépszerűbb gyümölcse. Édes, frissítő, jelentős része víz, ezért a forró napokon különösen jól tud esni. A legtöbb egészséges ember számára normál…