Nemzetközi hadgyakorlat kezdődött Magyarországon

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Nemzetközi különleges műveleti gyakorlat kezdődött Magyarországon. A Dunán Ercsi és a Szentendrei-sziget között hajóval is hajtanak végre feladatokat a katonák.

Sándor Tamás, a Magyar Honvédség Parancsnokságának különleges műveleti szemlélője kedden Budapesten, a Magyar Honvédség hadikikötőjében tartott sajtótájékoztatón elmondta: a „Black Swan 2021” gyakorlat egyik célja, hogy a Szolnokon kialakítandó regionális különleges műveleti parancsnokság elérje a „kezdeti műveleti képességet”.

Szolnokon egy nemzetközi, magyar vezetésű törzset állítanak fel, és onnan vezetik majd a műveleteket. A végrehajtásban a Magyar Honvédség (MH) 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár vállalta a vezető szerepet.

A gyakorlaton valamennyi partnerország, így Ausztria, Horvátország, Szlovákia és Szlovénia katonái hajtanak végre feladatokat. Továbbá két szponzorország is közreműködik: Németország kiképzőkkel, az Egyesült Államok kiképzőkkel és végrehajtóállománnyal is részt vesz a gyakorlaton.

A vezérőrnagy elmondta: az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár harcibúvár csoportot is telepít Horvátországba az ottani különleges műveleti képesség támogatásra.

A gyakorlatot alapvetően három ország – Magyarország, Szlovákia és Horvátország – területén tartják. A feladatok szinkronizálása, vezetése lesz a magyar parancsnokság feladata – tette hozzá Sándor Tamás.

A gyakorlatban összesen mintegy 800 katona, több mint 14 – forgó- és merevszárnyas – repülőeszköz, a dandár egyéb technikai eszközei, továbbá az Egyesült Államok hajói vesznek részt – fejtette ki.

Magyarországon a magyarok mellett az amerikai haditengerészet különleges műveleti katonái, valamint a szárazföldi erők katonái, továbbá várhatóan szlovén különleges műveleti katonák fognak feladatokat végrehajtani az ország több pontján. Sándor Tamás elmondta: a helyszínek kiválasztásánál alapvetően katonai területekre koncentráltak, mint Újdörögd, Várpalota, Táborfalva, Ócsa és Tótvázsony gyakorló terei és térségük. Ezek mellett különleges műveleti csoportok Kecskemét, Sárospatak, Nyíregyháza és Kisvárda térségében is hajtanak végre feladatokat.

Emiatt a közutakon megnövekedett katonai gépjárműforgalomra, valamint a repülőeszközök miatt nagyobb hanghatásokra is számítani lehet – közölte.

Pécsvárady Szabolcs, az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár megbízott parancsnoka elmondta: a Dunán Ercsi és a Szentendrei-sziget között hajóval is hajtanak végre feladatokat a katonák.

Ennek nyomán a következő napokban a Duna budapesti szakaszán is közlekedni fognak amerikai zászlós, felfegyverzett hajók.

Az ezredes kifejtette: a Black Swan 2021 során a magyar és az amerikai katonák a különböző folyami eszközök kezelését és a kapcsolódó harcászati eljárásokat is gyakorolják. Az egyik kiképzési cél a hajózáshoz kapcsolódó technikai képességek, valamint a hajók és a személyzetek közötti együttműködés fejlesztése, továbbá a különleges rendeltetésű erők harceljárásainak gyakorlása. Ennek érdekében több alkalommal komplex, több hajót érintő harcászati mozzanatot hajtanak végre vaklőszerrel.

Pécsvárady Szabolcs kiemelte: az aktívabb manőverrel járó mozzanatokat olyan kisebb öblökbe tervezték, ahol vízi, vízparti forgalom minimális vagy nincs is. A vaklőszeres feladatokat a lakott területektől távol, zárt partszakaszok körzetében hajtják végre.

A gyakorlat előkészítése során a rendőrséggel, a vízi közlekedésben érintett hatóságokkal, szervezetekkel, sportszakosztályokkal is együttműködtek – tette hozzá az ezredes.

A Magyar Honvédség (MH) 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár egyik katonája a gyakorlatban részt vevő amerikai hajókról elmondta: azokat nagy gyorsaság, gyors manőverezési képesség jellemzi, így ideálisak folyami hajózásra, felderítési feladatok végrehajtására. A hajók nehéz géppuskákkal vannak felszerelve, így fő erényük a tűztámogatás, de emellett kiemelési feladatokra is alkalmasak.

A Black Swan 2021 kapcsolódik az amerikai vezetésű Trojan Footprint-South 2021 és a Blue Sky gyakorlathoz, továbbá része a Defender Europe 2021 gyakorlatosorozatnak.

A nemzetközi gyakorlatot a tervek szerint, de a koronavírus-járványhoz kapcsolódó védelmi intézkedések betartásával tartják meg.

Forrás: MTI
Fotók: MTI/Máthé Zoltán

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.