Vitályos Eszter: célunk az 5,5 százalék feletti gazdasági növekedés elérése

Pinterest LinkedIn Tumblr +

„A Gazdaság Újraindításáért Felelős Operatív Törzs második ülésén jelentős hatású előterjesztéseket tárgyaltunk meg” – ismertette dr. Vitályos Eszter a közösségi oldalán.

Pest megye 3. számú választókerületének elnöke arról számolt be, hogy Dr. Gór Csaba (Budapest 4. számú választókerületének elnöke) felelősségteljes megbízatást kapott ebben a munkában. Dr. Vitályos Eszter azt is leszögezte: Céljuk az 5,5 százalék feletti gazdasági növekedés elérése, továbbá hogy újabb intézkedéseket vezethessenek be, amelyekkel minden magyar családnak könnyebb lesz a mindennapi boldogulás.

Mint arról korábban leszámoltunk, június elején megalakult a Gazdaság Újraindításáért Felelős Operatív Törzs: a testületnek az a legfontosabb célja, hogy enyhítse a pandémia nemzetgazdaságot érintő negatív hatásait, illetve nevéhez híven elősegítse a gazdaság újraindítását.

Az operatív törzs – melynek dr. Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára is tagja – feladatai között szerepel, hogy figyelemmel kísérjék az újraindítást, a kormányzati intézkedéseket és azok végrehajtását, javaslatokat tesznek, véleményezik a gazdaság működését és a releváns kezdeményezéseket.

(Forrás: dr. Vitályos Eszter közösségi oldala/portfolio.hu)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.