Lerántották a leplet

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Hiába hajtott el és takarta le ponyvával a sérült járművet, a szentendrei rendőrök megtalálták azt a 19 éves férfit, akit cserbenhagyás miatt kerestek.

Egy Szigetmonostoron történt közlekedési balesetről kaptak jelzést a rendőrök 2021. július 11-én hajnalban. Két, egymásnak szemben haladó autó ütközött össze az egyirányú Parti úton, senki nem sérült meg, de az okozó jármű sofőrje megállás nélkül elhajtott a helyszínről. Az ismeretlen színű, forgalmi rendszámú kocsinak csak a típusát tudták, ám ennyi is elegendőnek bizonyult, hogy 24 órán belül vezetőjét már a kihallgató helyiségben kérdezgessék.

A 19 éves, alkalmi munkákból élő, helyi férfi elismerte felelősségét. Elmondta, a nagymamája nevén lévő Audi A4-t ő használja, egyik barátjától tartott hazafelé, amikor a baleset történt. Látta a másik autót, fékezett, elrántotta a kormányt, de állítása szerint nem észlelte, hogy ütköztek volna. Hazatérve látta, hogy friss rongálódásokkal bővültek a jármű korábbi roncsolódásai és mivel édesanyja elől szerette volna eltitkolni, letakarta az utcán leállított járművet egy ponyvával.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti cserbenhagyás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást.

Fotók, forrás: police.hu

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.