Megszüntette a dugulást a DMRV, már nem szivárog szennyvíz a Dunába

Pinterest LinkedIn Tumblr +

„Július 16-án sikerült a dugulást okozó lerakódást eltávolítani a regionális szennyvízelvezető rendszerből, így megszűnt a szennyvízszivárgás az RSZ1-es kiömlőnél. A kerékpárút helyreállítása várhatóan még legalább egy hetet vesz igénybe” – jelentette be az önkormányzat a település hivatalos oldalán.

Mint arról korábban beszámoltunk, az előző hétvégén rövid időn belül nagy mennyiségű csapadék hullott Szentendrén, az eső pedig fennakadásokat okozott a regionális szennyvízelvezető rendszerben, melynek következtében szennyvíz került a Dunába.

A DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. nem sokkal később megkezdte a hiba feltárását. Az elmúlt napokban többeket foglalkoztatott, hogy hol tartanak a munkálatok és a hibaelhárítás. Az önkormányzat július 16-án csütörtökön arról tájékoztatta a lakosságot, hogy azért kellett megbontani három helyen is a Postás-strand és Dera-híd közötti szakaszon a kerékpárutat, mert a nyomvonal alatt húzódik a szennyvízelvezető rendszer.

A szakemberek pedig csak a burkolat megbontásával tudták kiásni a tisztító-, illetve szerelőaknákat, melyekhez a rétegek eltávolítását követően férhettek hozzá. Bár a bringázóknak rossz hír, hogy a kivitelezés miatt nem tudnak tekerni az említett szakaszon, nem szabad elkeseredni, mivel a munkálatok befejeztével minél hamarabb helyre fogják állítani a kerékpárutat.

(Forrás és kép: szentendre.hu)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.