Vascsővel hallgattatta el bátyját Szokolyán

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Pest megyei nyomozók kezdeményezték annak a 34 éves férfinek a letartóztatását, aki vascsővel hallgattatta el bátyját a gyanú szerint.

Egy fejsérült férfi ellátásáról értesítette a váci kórház a rendőrséget 2021. július 31-én késő este. A bejelentést azért tették, mert az ápolt eleséses magyarázata sántított. A 48 éves szokolyai férfi a kiérkező rendőröknek később bevallotta, sérülése keletkezésének körülményei nem úgy történtek, ahogyan azt korábban vázolta, valójában öccse fejbe vágta.

A 34 éves testvért előállították. Kihallgatásán beismerő vallomást tett, elmondása szerint az előzőleg italozó bátyjára azért támadt vascsővel, mert már nem bírta elviselni kötekedő, agresszív viselkedését. Házuk pincéjéből felnyalábolt egy vascsövet, amivel az utcán veszekedő, balhézó, verekedő felé indult. Kétszer sújtott le, az első ütés a sértett védekezésként felemelt karját, a második a fejét találta el, amitől a földre esett. Miután a többi családtaggal hazakísért áldozat vérzése nem csillapodott mentőt hívtak hozzá, így került kórházba.

Az őrizetbe vett 34 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya, egyben kezdeményezték letartóztatását.

Forrás: police.hu

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.