Pisztolyt is lopott egy pócsmegyeri tanyáról

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A szentendrei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 40 éves férfit, aki a gyanú szerint egy pócsmegyeri tanyáról először egy gépkocsit, visszatérve ékszereket, kellék-, és hatástalanított pisztolyt lopott, de egy másik autóban talált pénztárcának sem tudott ellenállni.

A rendőrök találták meg egy 76 éves szentendrei férfi összetört, nem sokkal azelőtt ellopott gépkocsiját 2021. április 1-jén. Az idős közben észlelte, hogy pócsmegyeri tanyájára is betörtek, ahonnan kellék-, és hatástalanított pisztolyt, arany és ezüst ékszereket, egy másik gépkocsi indítókulcsát, 20 kilogramm súlyú réz tekercseket, vezetékeket és kulcsokat loptak el, közel 2.000.000 forint kár érte.

A szentendrei nyomozók a bűncselekmény elkövetésével a beszerzett adatok alapján a 40 éves tiszakécskei K. Imre Zsoltot hozták összefüggésbe, akit 2021. július 29-én délután egy szentendrei parkolóban elfogtak.

Kihallgatásán egy másik lopással is meggyanúsították: egy parkoló autóban talált pénztárcát emelt el, a benne lévő 60.000 forinttal megelégedett, az okmányokkal tele brifkót eldobta.

K. Imre Zsolt tagadta a terhére rótt bűncselekményeket. Védekezésében annyit mondott, nem érti miért „vádolják” a bűncselekmények elkövetésével, hiszen ő nem követte el azokat.

Az azóta letartóztatott férfival szemben lopás bűntettének és lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Fotók, forrás: police.hu

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.