Ferenc pápa Szent István és Szent Erzsébet bátorságát és hitét emelte ki a zárómisén

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Jézussal való találkozás példaképeiként említette az államalapító Szent Istvánt és Árpád-házi Szent Erzsébetet Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén mondott beszédében a budapesti Hősök terén vasárnap.

Ferenc pápa a hívőkhöz fordulva azt mondta, engedni kell, hogy „a találkozás Jézussal az eucharisztiában átalakítson bennünket, ahogyan átalakította a nagy és bátor szenteket, akiket tiszteltek, mint Szent István és Szent Erzsébet is”.

„Csakúgy mint ők, mi se elégedjünk meg kevéssel: ne érjük be egy olyan hittel, amely csak a szertartásokból és az ismétlésekből él” – tette hozzá.

Az egyházfő megjegyezte, a NEK egy út végét jelenti, de „legyen még inkább egy kiindulópont”. Homíliáját Ferenc pápa kérdéssel kezdte, azt firtatva, mit és kit jelent Isten minden egyes ember számára. A pontos választ nem a katekizmus alapján, hanem személyes életünkkel kell megadni – mondta az egyházfő.

Hangsúlyozta, az eucharisztia emlékeztet bennünket, kicsoda Isten és ezt nem szavakkal teszi, hanem kézzelfoghatóan megmutatva, hogy „Isten a megtört kenyér, a keresztre szegezett és másokért odaajándékozott szeretet”.

Ferenc pápa többször megismételte, hogy a kereszt sohasem volt divatos, sem régen, sem napjainkban, pedig „benső gyógyulást” hoz. Úgy látta, a kereszt miatti vita és küzdelem nem más, mint összeütközés Isten logikája és a világ logikája között.

Isten logikája az alázatos szeretet. Isten útja távol áll minden kényszertől, magamutogatástól és diadalittasságtól, mindig a másik javát keresi, egészen önmaga feláldozásáig. A másik oldalon viszont ott van az „emberi gondolkodás”, a világ logikája, amely ragaszkodik a megbecsüléshez és az előjogokhoz, a kedvező megítélést és a sikert keresi.

Az egyházfő hozzátette, „nem abban áll a különbség, hogy ki a vallásos és ki nem. A lényegi különbség a valódi Isten és az énünk istene között van”. „Jót tesz nekünk, ha szentségimádást végzünk az eucharisztia előtt (..) szánjunk rá időt” – jelentette ki Ferenc pápa, aki a mise végén elmondja a vasárnap déli Úrangyala-imádságot.

Forrás: MTI / Sárközy Júlia
Fotók: MTI/Máthé Zoltán

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.