Már csak három hónap van a fiatalok nagy adócsökkentéséig

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Már csak három hónap van a nagy adócsökkentésig: januártól havi több tízezer forinttal nő a 25 év alatti fiatalok keresete – mondta Szentkirályi Alexandra közösségi oldalára szombaton feltöltött videójában.

A kormányszóvivő megjegyezte: a 25 év alatti fiataloknak jövőre már egyáltalán nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. „Ilyen Magyarország történetében még soha nem volt” – jelentette ki.

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott, „már lehet tervezgetni, hogy ki mire költi” a pluszpénzt, ami „egy átlagfizetés esetén a havi plusz 40 ezer forintot is eléri”, vagyis „ennyivel több marad majd a fizetésből”.

Hozzátette: az adómentesség a diákmunkára és a gyakornoki állásokra is vonatkozik.

„A fiatalok adómentessége, az egyre több munkalehetőség, a növekvő bérek, a széleskörű otthonteremtési- és családtámogatások olyan bőkezű támogatási rendszert és jövőképet nyújtanak a magyar fiataloknak, amely sok, előttük járó generációnak nem adatott meg” – jegyezte meg a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: a kormány számít a fiatalokra és a fiatalok is számíthatnak a magyar kormányra.

(Forrás: MTI)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.