Két sofőrt is kiszűrtek a forgalomból a szentendrei rendőrök

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Egy 46 éves csörögi és egy 25 éves budapesti sofőrt szűrtek ki a forgalomból a szentendrei rendőrök. Mind a ketten eltiltás hatálya alatt vezettek.

Budakalászon vezette autóját egy csörögi sofőr 2021. november 6-án, szombaton. Az igazoltatásnál kiderült, eltiltás hatálya alatt. A 46 éves férfi kihallgatásán beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, tisztában volt eltiltásával, azonban elmondása szerint a munkájához elengedhetetlen, hogy a volán mögé üljön, védekezett. A férfi ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.

A szentendrei rendőrök még a délelőtt folyamán szűrtek ki egy másik, 25 éves budapesti sofőrt a forgalomból, őt a Sárospataki Rendőrkapitányság tiltotta el a járművezetéstől, amiről állítása szerint nem tudott. Ez esetben is büntetőeljárás indult.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2021. évi C. törvény 2021. május 14-én hatályba lépett módosítása alapján az eltiltás hatálya alatti járművezetés bűncselekménynek minősül.

Forrás: police.hu

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.