A tudósok két új, homokszem méretű csigafajt fedeztek fel – ők az eddig ismert legapróbb szárazföldi csigák a Földön – írja a National Geographic.
„Elképesztő, milyen kicsikék – erre nem is számítottunk” – mondja Adrienne Jochum, a svájci Berni Természettudományi Múzeum kutatója.
Az új rekorder parányi jellege tükröződik tudományos nevében is: Angustopila psammion. A „Psammion” az ókori görög „homokszem” szóból származik. A tudósok nagy egyedszámban találtak a fajból egy észak-vietnámi barlang falán – a Contributions to Zoology című szaklapban január folyamán megjelent tanulmány szerint. Ennek a fajnak a héja 0,6 milliméter átmérőjű.
Az A. coprologos névre hallgató másikat egy mészkőszurdokban fedezték fel Laosz északi részén. Ez a faj valamivel nagyobb az A. psammionnál, és így a világ második legkisebb csigája. Ennek a furcsa élőlénynek a héját hegyes kiemelkedések borítják, amelyeket egy sor iszapszerű gyöngy díszít. Jochum, a tanulmány társszerzője, úgy gondolja, hogy ezek székletszemcsék, innen ered a görög elnevezése is, ami „trágyagyűjtőt” jelent.
De minek gyűjtögetni az ürüléket és felrakni magadra, mint gyöngyfüzéreket? Ez lehet egy módja annak, hogy az állatok kommunikáljanak más csigákkal, például olyan biokémiai jelek leadásával, amelyek segítenek magukhoz vonzani a társakat – vélekedik Jochum. Azt mondja, hogy a nedves trágyadarabok segíthetnek abban is, hogy megakadályozzák a gerinctelenek kiszáradását, amely az egyik fő veszélyforrás az apró csigák esetében.
A felfedezés rámutat arra, hogy milyen keveset tudunk a legkisebb organizmusokról, állítja Jochum, aki Németországban, a frankfurti Senckenberg Kutatóintézettel is közösen dolgozik.
„Annyi minden van a mikroméretű skálán, amit még fel kell fedeznünk” – mondja Jochum.
Egyszerű kicsinek lenni?
A társszerzők, Hunyadi András, Jaap Vermeulen és Katja Anker két délkelet-ázsiai expedíció során gyűjtöttek üledékmintákat. A terület mészkő-geológiája támogatja a kevéssé tanulmányozott csigák sokféleségét, és azt gyanították, hogy még több felfedezetlen faj van arra. Miután a talajt vízbe keverték, a kutatók lefölözték a lebegő anyagot, később pedig mikroszkóp alatt vizsgálták a csigákat.
A csapat csak a fajok héját találta meg; lehetséges, hogy az élő csigák mélyebben éltek az üledékben. Biológiájuk részletei továbbra is rejtélyesek, de valószínűleg apró mikrobákat, törmeléket és esetleg gombadarabokat esznek – Jochum elmondása szerint.
Méretük vélhetően lehetővé teszi a csigák számára, hogy kijátsszák a ragadozókat, az üledéken és kőzeten belüli repedésekben vagy a gyökérfelületeken lógva – spekulálnak a tudósok.
De aprónak lenni kihívásokkal is járhat, véli Timothy Pearce, a pittsburghi Carnegie Természettudományi Múzeum csigakutatója, aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében. A fő korlátozó tényező talán az, hogy ezeknek a csigáknak tojást kell termelniük, amelyeknek lerakva át kell férniük a héj nyílásán, ami ebben az esetben körülbelül 200 mikron, nagyjából pár emberi hajszál szélessége. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a héj már a tojás lerakása előtt elkezd fejlődni – Pearce álláspontja szerint.
A szerveiknek, ideértve az agyukat, a tüdejüket és a szívüket, szintén el kell férniük a héjon belül – mondja Pearce.
A határok feszegetése
A világ legkisebb szárazföldi csigájának korábbi rekordere a 2015-ben Borneón felfedezett Acmella nana, amely hasonló testméretekkel rendelkezik, viszont a héjának átlagos tömege körülbelül 20 százalékkal nagyobb, mint az A. psammioné.
Néhány tengeri csiga még ennél a két újonnan felfedezett fajnál is kisebb. Az ilyen tengeri csigák valószínűleg túlélik, hogy ennyire aprók, mivel nem fenyegeti őket a kiszáradás veszélye, ami az egyik elsődleges hátránya az ilyen kis méretnek – mondja Aydin Örstan csigaszakértő, aki szintén társszerző a Carnegie Természettudományi Múzeumban.
Ahogy a méret csökken, úgy nő a test felületének és térfogatának aránya – ami azt jelenti, hogy a víz könnyebben elpárologhat. Örstan szerint a csigák különösen hajlamosak erre, mivel nedves testüket ki kell terjeszteniük a héjukon kívülre, hogy mozogni tudjanak.
A kiszáradás veszélye „korlátozhatja a legkisebb szárazföldi csigák fejlődését a stabil éghajlatú régiókra vagy olyan meghatározott élőhelyekre, mint például a barlangok, ahol a páratartalom egész évben magas marad” – teszi hozzá Jochum.
Pearce arra is rámutat, hogy egyes tengeri csigák petéket és spermát löknek ki a vízoszlopba, ahol a legtöbb fejlődés történik, ami azt jelenti, hogy a tojások potenciálisan kisebbek lehetnek, amikor kilépnek a testből.
A kutatók többet szeretnének tudni az újonnan talált csigákról, mint például, hogy mit esznek és mi eszi meg őket, ha egyáltalán esznek és/vagy eszik őket. Talán vannak olyan – még fel nem fedezett – apró atkák vagy ezerlábúak, amelyek rágcsálják a csigákat – mondja Jochum. Pearce azt is el tudja képzelni, hogy megehetik őket a hangyák vagy az álskorpiók.
Jochum szerint a felfedezés hangsúlyozza a taxonómia (rendszertan, az osztályozás tudománya) fontosságát, vagyis az új fajok leírásának folyamatát, és azt, hogy ezek hol illeszkednek be az élet fájába. Bár ez a tudományág nem sűrűn kap nagy nyilvánosságot, továbbra is létfontosságú a biológia és más tudományágak számára.
„A taxonómusok képesek azonosítani a növényeket, a gombákat és az állatokat… nélkülük nem tudod, mivel foglalkozol” – mondja.
(Forrás: National Geographic)
(Kép: msn.com/Barna Páll-Gergely)
Fordította: Répási Erna
