Az Izbégi Sporttelep új gazdája a Dunakanyar Sportegyesület

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Eredményt hirdettek az Izbégi Sporttelep egy részének hasznosítására kiírt pályázaton. A felhívásra két pályázat érkezett, a nyertes pályázó a Dunakanyar Sportegyesület lett. A Dunakanyar SE pályázatában célként jelölte meg, hogy „a helyi lakosok szervezett keretek között igénybe tudják venni a sporttelep szolgáltatásait úgy, hogy e mellett a versenysportot űzők is helyet kapjanak.” – írja Szentendre önkormányzata a hivatalos honlapján.

A pályázatban foglalt terveik szerint megteremtik a versenysport feltételeit a futballt versenyszerűen űzni kívánó szentendrei gyerekek és felnőttek számára, de ezen túlmenően az egészséges életmódot célzó rendezvényeknek is helyszínt biztosítanak, és minden segítséget megadnak ezek megszervezéséhez. Egyebek mellett vállalták, hogy rendszeresen szerveznek grassroots eseményeket a szentendrei óvodákba és iskolákba járó gyermekek számára, továbbá az iskolai futball bajnokság megszervezése is szerepel a terveikben.

Fejlesztési terveikben többek között szerepel egy fedett, multifunkciós létesítmény építése is, amelyhez a források előteremtésében – megítélésük szerint – jó eséllyel pályázhatnak.

A területen azonban mindenekelőtt egy alapos, mindenre kiterjedő környezet- és tereprendezést hajtanak végre, amit a terület állapota szükségessé is tesz.

Az Izbégi Sporttelep egy részének hasznosítására a képviselő-testületnek kétszer kellett kiírnia pályázatot. Tavaly nyáron úgy döntöttek, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérő módon, pályázat útján kívánja hasznosítani az Izbégi Sporttelep egy részét. A pályázatot lebonyolították ugyan, de a nyertes pályázóval, a Szentendrei Kosárlabda Sport Egyesülettel szerződéskötésre nem került sor. Az Egyesület kénytelen volt visszalépni, mert a pályázatában vállalt, TAO-s támogatásból tervezett 250 millió forint értékű ingatlanfejlesztést nem tudta volna megvalósítani. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége ugyanis a korábbi, támogató álláspontjával ellentétben, tavaly novemberben bejelentette, hogy a kormányzati korlátozások miatt, nem áll módjában nagyértékű beruházásokat támogatni.

A decemberi képviselő-testületi ülésen éles vita alakult ki arról, hogy kell-e egyáltalán pályázatot kiírni. Miért nem köt az önkormányzat szerződést a pályát korábban használó egyesülettel, vetette fel az egyik ellenzéki képviselő. Az erre vonatkozó indítványt a testület elvetette és ismételten kiírta a pályázatot, melynek eredményeként a képviselő-testület által megbízott bíráló bizottság pályázati kiértékelése alapján a polgármester a Dunakanyar SE ajánlata mellett döntött.

Fotók, forrás: szentendre.hu

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.