Keményen küzdött, de nem bírt a Budafok II.-vel a Szentendrei KSE

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Február 9-én, a férfi NB II. Közép csoportjában a Budafok II. csapatához látogatott a Szentendrei KSE felnőtt kosárlabda alakulata. Bár a vendégek ezúttal is derekasan küzdöttek, végül 85:60-os vereséget szenvedtek.

A szentendrei kosarasok még október 2-án, az 1. fordulóban találkoztak a Budafok II. csapatával, amikor vendéglátóként 30 pontos vereséget szenvedtek. Azonban a fiatal szentendrei csapat elég jól megizzasztotta a vendéglátókat a második párharcon. Az első negyed közepén vezetést is szereztek és az első félidőben jó játékkal rukkoltak elő.

A vendéglátók rutinjuknak és fegyelmezettségüknek köszönhették a félidei 7 pontos vezetést, mivel a vendégek is vezethettek volna akár kétszámjegyű különbséggel, ha kevesebbet hibáznak. Utána kezdett kijönni a két csapat közötti rutin különbség, azonban a Szentendrei KSE fiatal játékosai rendre betaláltak, főleg Dorogi Erik révén. A mérkőzés egészen a 26. percig nyitott volt, ugyanis ekkor 50:45 volt az állás a budafokiaknak, akik ezután kétszámjegyűre növelték az előnyt és az utolsó negyedben el is döntötték a mérkőzés kimenetelét.

Budafok II. – Szentendrei KSE: 85-60 (20:16, 21:17, 22:14, 22:13)

Szentendrei KSE: Dorogi E. 17, Sziklai Gy. 10, Sólyom L. 7, Zahorán B. 7, Korompay L. 6, Taylor M. 6, Abloncy Cs. 3, Erdődi P. 2, Sólyom Zs.

A mérkőzés játékosa – Dorogi Erik: 17 pont, 2 lepattanó, 4 gólpassz, 4 kiharcolt szabálytalanság, 1 szerzett labda, 25 teljesítmény index.

Játékos nyilatkozat – Dorogi Erik: Levente: „A Budafok II. elleni meccs igen szorosan indult, és sikerült is meglepnünk az ellenfél csapatát. Egészen a harmadik negyed elejéig partiban voltunk velük, aztán sajnos a félidő kezdetére kialakítottak egy 7 pontos előnyt amit nem tudtunk csökkenteni és percről percre egyre jobban húztak el tőlünk. Sajnáljuk, hogy nem sikerült megszerezni az első idegenbeli győzelmünket, de most szerdán mindent bele fogunk adni a TF-BP SE U23 csapata ellen.”

Edzői nyilatkozat – Harkai Hunor: „Gratulálok a Budafok II. csapatának, jól kihasználták hibáinkat a védelemben és több elkerülhető hibát is vétettünk támadásban sokszor érzékeny periódusokban. Pozitív, hogy kétszer is vissza tudtunk jönni a mérkőzésen, ha védelemben aggresszívebbek tudtunk volna lenni és határozottak, akkor akár az első félidő végén vezethettünk is volna kétszámjegyű különbséggel, mivel legalább 10 pontot ajándékba adtunk az ellenfélnek. Fiatal játékosaink ismét bizonyítottak keretre erősebb csapat ellen és február hónap elkövetkező 3 hazai mérkőzésén szeretnénk ki-ki mérkőzéseket játszani és győztesen elhagyni a pályát. Meghatározó játékosunk Waigand Ágoston síelés közben nem volt szerencsés, megsérült és a bajnokság további részében már nem számíthattunk rá, mielőbbi felépülést kívánunk neki! Mi próbálunk csapatként kaparni tovább védelemben és támadásban, bízok benne, hogy a fiatal játékosok egyre jobban fognak élni a kiharcolt lehetőséggel és az elkövetkező hetekben képesek leszünk bravúrra erősebb csapatok ellen!”

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.