Állami támogatásból finanszírozhatják a pilisvörösvári nemzetiségi programokat

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Összesen mintegy 6 millió forintnyi összeget nyert idei programjai, valamint projektjei megvalósítására Pilisvörösvár Német Nemzetiségi Önkormányzata – olvasható a szervezet oldalán. Bíznak benne, hogy a lakosság örömére meg tudják valósítani a rendezvényeket, projekteket.

Pilisvörösvár Német Nemzetiségi Önkormányzata tavaly több sikeres pályázatot is benyújtott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez. Az oldalukon részletezik, hogy az elnyert 3,8 millió forintos összegből finanszíroznák a Musicnachmittag című zenés rendezvényt, a nagy népszerűségnek örvendő német nemzetiségi délutánt is. Emellett szintén az állami támogatásra támaszkodva rendeznék meg idén a Hallo Werischwar! – Zenésztalálkozót, a Sváb Sarokban megvalósuló programsorozatot, a Németországi Trina zenei tábort, illetve a Német nemzetiségi napközis tábort is.

A nemzetiségi önkormányzat ezen kívül további 2 millió forintnyi összeget nyert el, melyet a Sváb Sarokhoz tartozó gazdasági épület felújítására kívánnak fordítani. Az örömteli híreket tartalmazó bejegyzés végén köszönetet mondtak Magyarország Kormányának a megítélt támogatásért.

(Forrás és illusztráció: Pilisvörösvár Német Nemzetiségi Önkormányzat Facebook oldala)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.