Sandra Bullock bizonytalan időre szabadságolja magát

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Sandra Bullocknak épp most jön ki az új filmje, ő azonban azt tervezi, hogy visszalép a színészettől – írja a CNN.

A Channing Tatum és Brad Pitt társszereplésével készült „Az elveszett város” című filmjének beharangozója közben Bullock az „Entertainment Tonight” műsorában úgy nyilatkozott, egyelőre nem tudja, mennyi ideig tart majd ez a szünet.

Elmondása szerint azt viszont tudja, hogy „azon a helyen akarok lenni, ami engem a legboldogabbá tesz.”

„Nagyon komolyan veszem a munkámat, amikor dolgozom” – mondta. „És én pillanatnyilag 24/7-ben csak a gyerekeimmel és a családommal szeretnék lenni.”

„Ez az, ahol most egy darabig leszek” – tette hozzá.

Bullock a 12 éves Louis és a 10 éves Laila édesanyja.

És hogy mit tervez a gyerkőceivel? Bullock erre azt válaszolta, hogy a tervei között szerepel, hogy „kiszolgálja minden igényüket”, beleértve a „közösségi naptárukat”.

„Az elveszett város” március 25-én kerül a mozikba. [Legalábbis Amerikában, a magyarországi premier elvileg április második felében várható – a szerk.]

Borítókép: Wikipédia/Eva Rinaldi Photography
Forrás: CNN
Fordította: Répási Erna

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.