Harmadik lett Nagy Gergő az Új Gitáros tehetségkutató verseny döntőjében

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Április 14-én este az A38 Hajón rendezték meg az Új Gitáros 2022 Tehetségkutató döntőjét, melyben harmadik helyen végzett Nagy Gergő. A szentendrei zenésszel a versenyről és jövőbeli terveiről is beszélgettünk.

„Egyik barátom ajánlotta a figyelmembe, hogy megint van ez a gitáros verseny, amit négyévente rendeznek meg. Legutóbb nyolc éve jelentkeztem, akkor a 68. helyen végeztem. Nem is kell mondanom mennyire örültem a mostani harmadik helyezésemnek, ez egy teljesen pozitív visszajelzés arról, hogy amit az utóbbi években csináltam és ahogyan, azzal jó úton járok és még jobban megerősített abban, hogy folytassam a zenélést” – jelentette ki Nagy Gergő azzal kapcsolatban, hogy miért döntött úgy, hogy benevez a tehetségkutatóba.

A szentendrei gitáros elmondta, hogy egy saját, készülő dalával nevezett, amelynek a címe Inertia. Azért ezt választotta, mert a mostani hangulatához ez illik a legjobban és éppen ezért ezt tudta hitelesen előadni élőben.

„Ez az egyik készülő dalom demó verziója volt, ami majd a harmadik kislemezemen lesz rajta. A dal a tétlenség állapotát próbálja lefesteni ahogy kitörünk belőle” – jegyezte meg a szám kapcsán.

Nagy Gergő már azt is sikerként élte meg, hogy 119 nevező közül bekerült a finalisták közé, a döntőben tizenegyen kaptak lehetőséget arra, hogy élőben előadják a pályaművet. Megtudtuk, hogy először a versenyt rendezték meg, majd a Meristem nevű banda lemezbemutató koncertet adott, végül pedig kihirdették az eredményeket.

„A zsűriből Lukács Petával, Kékkői Zalánnal és Szabó Zolival beszélgettem utána. Nekik nagyon tetszett a dalom. Nagyon örültem a harmadik helynek, ez számomra valóban azt jelenti, hogy jó irányba indultam el anno. Rengeteg tehetséges zenésztársat ismerhettem meg a verseny által, akik inspiráltak a gitárjátékukkal” – tette hozzá.

A szentendrei fiatal a jövővel kapcsolatban elárulta: szeretne továbbra is saját dalokra fókuszálni, tervei szerint idén ki fog adni egy single dalt, emellett pedig dolgozik a harmadik kislemezén. Mint mondta, a verseny megerősítette a tehetségében és abban is, hogy nem érdemes nagyobb változások mellett döntenie.

(Kép: Nagy Gergő a döntőben, ÚJ Gitáros Tehetségkutató Youtube csatorna)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.