Nick Cave fiának a halála: hogyan alakította a tragédia a művész életét

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Nick Cave fia, Jethro Lazenby 31 évesen meghalt. Az ausztrál énekes-dalszerző megerősítette a hírt május 10-én – írja a Euronews.

„Nagy szomorúsággal erősíthetem meg, hogy a fiam, Jethro elhunyt. Hálásak lennénk a családunk magánéletének tiszteletben tartásáért ebben az időben” – nyilatkozta Cave.

Cave legidősebb fia

Jethro volt a legidősebb Cave négy fia közül. Cave és a modell Beau Lazenby közös gyermeke 1991-ben született Melbourne-ben. Jethro 10 évvel volt idősebb Cave második fiánál, Luke-nál, aki az első feleségétől, Viviane Carneirótól született.

Jethro Melbourne-ben vesztette életét, miután múlt héten kiengedték a börtönből. További részletek a halálát illetően egyelőre nem derültek ki.

Jethro Lazenby egészen hét vagy nyolc éves koráig nem is találkozott híres édesapjával, a Nick Cave and the Bad Seeds zenekar frontemberével.

„Örök sajnálatomra az első éveiben nem nagyon volt kontaktusom Jethróval, de mostanra már remek a kapcsolatom vele” – mondta el Nick egy újságírónak 2008-ban.

Jethro, akit leginkább édesanyja, Beau Lazenby nevelt fel, divatmodell lett, a „Jethro Cave” nevet használva.

Miután az Egyesült Királyságba költözött, a Balenciaga és a Versace modelljeként dolgozott. Két filmben is szerepelt: „Corroboree” és „Az én kicsi hercegnőm”.

Jethro őrizetben volt, miután március 7-én, egy vita során megtámadta édesanyját annak melbourne-i otthonában. Bűnösnek vallotta magát a jogellenes testi sértés vádjában és a bírósági határozatok megsértéséért.

Elrendelték, hogy vegyen részt kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, illetve két évig kerülje a kapcsolatot édesanyjával. Júniusban kellett volna visszamennie a bíróságra az ítélethirdetés miatt.

Jethrót 2018-ban is bebörtönözték, amiért megtámadta egy barátnőjét. Múlt hónapban ügyvédje azt mondta egy bírónak, hogy már régóta diagnosztizálták nála a skizofréniát.

Május 5-én engedték ki az előzetes letartóztatásból szigorú óvadéki feltételek mellett.

Egy második családi tragédia

Jethro sajnos nem az első Cave fiai közül, aki fiatalon halt meg. Arthur, Susie Bickkel közös ikerfiainak egyike 2015-ben vesztette életét, 15 éves korában, amikor véletlenül lezuhant egy szikláról az angliai Brighton közelében.

Jethro Lazenby és Arthur Cave után féltestvérük, Luke Cave és Arthur ikertestvére, Earl Cave maradtak.

Arthur halála 2015 óta Cave munkásságának középpontjában áll. A Nick Cave and the Bad Seeds 16. albuma, a „Skeleton Tree” a gyász érzéseivel és a Susie-val való kapcsolatával foglalkozott.

Ehhez kapcsolódott még a „One More Time with Feeling” című film is, amely az album elkészítését dokumentálta Arthur halálának utóhatásaként.

Az előadást és őszinte interjúkat ötvöző film Cave megrendelésére készült annak érdekében, hogy elkerülje a médiainterjúkat.

A „Skeleton Tree”-t még két további olyan album követte, amelyek a gyász témájával foglalkoztak. A 2019-ben megjelent „Ghosteen” a veszteség, a halál és a hit témáit járta körül. Az album számos dalszövege egy metafizikai beszélgetésből származott, amelyet Cave Arthurral folytatott.

2021-ben jelent meg „Carnage” címmel egy újabb album, amelyet a Bad Seeds-szel hosszú ideje együttműködő Warren Ellis-szel vettek fel, és Cave érzelmeit, a haragot, a csalódottságot, valamint a szülői szeretet transzcendens örömét dolgozta fel.

Cave sokkal nyitottabbá vált a rajongói irányába is Arthur halála után. Elindította a „The Red Hand Files” nevű fórumot, ahol a rajongók bármit kérdezhetnek tőle, és ő megpróbál mindenre választ adni.

Míg néhány válasz határozottan a Cave védjegyévé vált sötét humorának része, szakít időt arra is, hogy a mélyebb kérdésekre szintén nagyon őszintén válaszoljon.

2018-ban egy rajongója, aki éppen azokban az években veszítette el az apját, a nővérét és a szeretőjét is, megkérdezte, hogy Cave érzi-e, hogy Arthur még mindig kommunikál vele.

„Számomra úgy tűnik, hogyha szeretünk, akkor gyászolunk. Ez az egyezség. Ez a csomag. A bánat és a szeretet örökre összefonódnak. A bánat szörnyű emlékeztetője szeretetünk mélységének, és a szeretethez hasonlóan a bánat sem alkuképes” – írta neki vissza.

„Érzem a fiam jelenlétét, mindenütt, de lehet, hogy nincs ott. Hallom, ahogy beszél hozzám, nevel, irányít, bár lehet, hogy nincs ott. Rendszeresen meglátogatja Susie-t álmában, beszél hozzá, vigasztalja őt, de lehet, hogy nincs ott.”

„A rettenetes gyász fényes fantomokat von maga után. Ezek a szellemek lényegében eszmék. Ők a mi kábult képzeleteink, amelyek újra felébrednek a szerencsétlenség után. Az eszmékhez hasonlóan ezek a szellemek is a lehetőségről beszélnek. Kövesd az eszméidet, mert az eszme másik oldalán a változás, a növekedés és a megváltás áll. Alkosd meg a szellemeidet. Hívd őket magadhoz. Tartsd őket életben. Beszélj hozzájuk. Az ő lehetetlen és kísérteties kezük húz vissza minket abba a világba, ahonnan kikerültünk; most jobb és elképzelhetetlenül megváltozott. Szeretettel: Nick”

Forrás: Euronews
Fordította: Répási Erna
Képek: Euronews, 1News, NME

 

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.