Térségünk több települése is akadozó vízszolgáltatásról számolt be a napokban. A nyári melegben és kánikulában fellépő esetenkénti vízhiány évről-évre előforduló probléma – közölte közösségi oldalán dr. Vitályos Eszter.
A Pilis-Dunakanyar térségének országgyűlési képviselője közölte: folyamatos kapcsolatot tart a településvezetőkkel és az illetékes szolgáltatókkal. A vízgazdálkodás témájában ma, azaz június 30-án telefonon egyeztetett Pilisszántó, Pilisszentkereszt, Budakalász, Pomáz, Pilisborosjenő, Üröm, Csobánka és Pilisvörösvár önkormányzataival is.
Ismertette, hogy a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz (KEHOP Plusz) keretében 1,6 milliárd forint érhető el, amelynek egyik prioritása a „vízgazdálkodás és katasztrófakockázat csökkentése”.
Ennek részeként a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) kiemelt projekt gazdája lesz, amely a Pilis-dunakanyari vízközmű infrastruktúra fejlesztését célozza és reményeink szerint ezzel jelentősen csökken majd a szolgáltatás nyári akadozása.
„Figyeljünk oda egymásra a kánikulában, csak a szükséges mennyiségű vizet használjuk, ha pedig problémát észlelünk a vízellátásban, jelezzük azt a megfelelő szolgáltatónak vagy önkormányzatnak” – tette hozzá a politikus.
(Forrás: dr. Vitályos Eszter közösségi oldala)
(Kép: Pexels)