A Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége (FŐHESZ) és a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ (NBGK) együttműködése keretében október 12-én ötezer darab kétnyaras jász (Leuciscus idus) fajtájú halat telepítettek a Dunába Dunakeszinél – közölte közösségi oldalán a FŐHESZ.
Azt is írták, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Szent István Campus, Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet, Halgazdálkodási Tanszékének munkatársai 2021 tavaszán egy MAHOP pályázat keretei között, több más halfaj mellett, sikeresen szaporítottak jászt.
Az egyetemen a halak előnevelése is megtörtént. Az előnevelt jászokból kerül át egy állomány továbbnevelésre az NBGK Haszonállat-génmegőrzési Intézetének gödöllői halkeltető és halnevelő recirkulációs rendszerébe, ahol a halakat folyamatos vízátfolyás és levegőztetés mellett, 2 köbméteres kádakon nevelték kétnyaras korig.
Az eredményes utónevelést követően nyílt lehetőség arra, hogy a halállomány egy részét, a faj számára kedvező, természetes élőhelyre kihelyezzék. A jásztelepítés a MAHOP-2.1.1-2016-2017-00002 (RESEARCHFISH) azonosítójú, „A horgászati- és halgazdálkodás szempontból jelentős halfajok tenyésztését és termelését támogató technológia-, tudástranszfer és innovációs infrastruktúra fejlesztése” című pályázat támogatásának köszönhetően valósulhatott meg.
(Forrás és kép: FŐHESZ)