Több mint 330 millió forintos közlekedésfejlesztési projekt valósult meg Pilisborosjenőn

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Több mint 330 millió forintból megvalósuló, jelentős közlekedésfejlesztési projekt valósult meg Pilis-Dunakanyar térségében – közölte Vitályos Eszter országgyűlési képviselő a választókerületét érintő fejlesztések kapcsán.

A politikus felidézte, hogy 2021-ben megalkották az Átölel a Pilis-Dunakanyar, 2030-ig szóló stratégiát. Akkor a térségben élő emberek 86 százaléka a közlekedésfejlesztést tartotta a legfontosabb megoldandó problémának.

„Ezért külön örülök, hogy Pilisborosjenőn egy összetett közlekedésfejlesztési projekt átadójára került sor‼️” írta közösségi oldalán.

A politikus szerint a most megvalósult fejlesztések fő célja az volt, hogy elősegítse az autós közlekedést és támogassa a gyalogos és tömegközlekedés lehetőségeit. Ennek jegyében mintegy 334 millió forint támogatásból Pilisborosjenő külső településrészein és az ófalu több településrészén több fejlesztés is elkészült.

Többek között buszöblök, buszmegállókhoz vezető járdák, egy nyomógombos jelzőlámpás gyalogátkelő, P+R parkoló, iskolához és játszótérhez vezető gyalogjárda is szerepelt a projektben. A fejlesztés eredményeként biztonságosabbá vált a közlekedés a forgalmas 10-es főúton és Pilisborosjenő település területén.

„Köszönöm szépen az itt élők részéről, az építkezés ideje alatt tanúsított támogató hozzáállást‼️ Kívánom is és minden erőmmel azon leszek, hogy még sok-sok hasonló fejlesztés érkezzen nemcsak a településre, hanem a választókerületünkbe egyaránt‼️” tette hozzá.

(Forrás: Vitályos Eszter közösségi oldala)

(Képek: Erdei Mihály/Vitályos Eszter közösségi oldala)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.