Folytatják Leányfaluban a fasorok megújítását

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Folytatódott a fasorok megújítása Leányfaluban, melynek keretében 9 darab gingko biloba, azaz páfrányfenyő facsemetét ültettek el a Gyulai Pál utcai és a termálfürdő előtti fasorba – közölte közösségi oldalán a leányfalusi önkormányzat.

Bejegyzésükben felidézték, hogy még 2021 februárjában kezdték meg a településen található fák kezelését, ápolását, azt remélve, hogy a példányok egészségesebbek, egyben biztonságosak lesznek.

„Tavaly márciusban a Foci pálya melletti fasorral és a Duna-part sétány fáival folytattuk munkánkat. Bízunk benne, hogy 2024-ben megújulhat az Önkormányzat és a Faluház közötti park is, itt több fa állapota az elmúlt néhány esztendőben jelentős romlott” – ismertették.

Néhány hete a korábban kivágott fák helyére gingko biloba facsemeték kerültek, abban bízva, hogy idővel átvehetik az eltávolított vadgesztenyék szerepét és terebélyes fasorrá növekednek majd.

„A több évvel ezelőtt elültetett kisebb vadgesztenyéket tavasszal a Duna-partra helyezzük át, megerősítve fizikai védelmüket is. Idén közel 4 millió forintot fordítottunk szakszerű faápolásra és fasoraink megújítására, valamint sajnos további 2.7 millió forintot kiszáradt fák kivágására. Köszönetünket fejezzük ki azért, mert az óvoda parkjában 6 fenyő kivágását Hevesi László édesapa, míg a Ravasz László Emlékház parkjában 5 idős fa ápolását a Dzsindzsa Nindzsa Kft. támogatásával valósulhatott meg” – tették hozzá.

(Forrás és kép: leányfalusi önkormányzat)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.