A budakalászi iskola zöldprogramját is díjazta az E.ON

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Tizenöt oktatási intézmény nyert legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást fenntarthatósági programja megvalósításához az E.ON Hungária Csoport Föld bajnokai pályázatán. A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatát üzemeltető energiacég által 2023-ban alapított díj célja a gyerekek fenntartható szemléletre nevelésének támogatása. A Föld bajnokai díj nyerteseit az idén csaknem 400 oktatási intézmény pályázata közül választották ki. A nyertesek között összesen 25 millió forintot osztottak szét.

„A Föld bajnokai pályázat középpontjában a cselekvés, az összefogás, az együttműködés áll: csupa olyan érték, amely az E.ON mindennapjait is meghatározza. A fenntarthatóság számunkra nem csak az üzleti stratégiánk alapeleme, felelős vállalatként fontos szerepünk van a társdalom szemléletformálásában is. A zöld jövő megteremtésének egyik kulcsa abban rejlik, miként gondolkodnak a jelenlegi és a fiatalabb generációk a környezetvédelemről. A Föld bajnokai pályázat azért különleges, mert azon keresztül a pedagógusok, a gyerekek és a szülők együtt lehetnek részesei olyan programok megvalósulásának, amelyek valódi szemléletformáló erővel bírnak a saját közösségük számára” – mondta Guntram Würzberg, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója, a Föld bajnokai pályázat zsűrijének elnöke.

A Föld bajnokai pályázat győzteseit a szakmai zsűri döntése alapján választották ki. A testület tagja volt Guntram Würzberg mellett dr. Ürge-Vorsatz Diána (fizikus, klímakutató), Nagy Réka újságíró (Ökoanyu), Szomolányi Katalin (a Planet Fanatics’s Network ügyvezetője) és Pokorny Lia (színésznő, fenntarthatósági receptgyűjtemény szerzője). A szakmai értékelés mellett a közösségi médiában közönségszavazást is tartottak a legjobb pályázatok között, ennek nyertese is megkapja a program megvalósításához igényelt támogatást.

A középiskolák mezőnyében a Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium ritka halfajok védelmét szolgáló zoopedagógiai programja, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium önellátásra és a hagyományos termesztési-tartósítási eljárások megismerésére koncentráló éves szakköre, valamint a budapesti Jelky András Iparművészeti Szakgimnáziumnak a divatipar fenntartható átalakítását célzó dizájnprojektje részesül támogatásban.

Az általános iskolák közül a budapesti Christophorus Waldorf Általános Iskola, Gimnázium komposztfűtéses melegháza, a rákospalotai Meixner Általános Iskola természetes anyagú textilfestékekkel dolgozó műhelye, a budakalászi Szentistvántelepi Általános Iskola szabadtéri osztályterme, a tatabányai Da Vinci Tehetséggondozó Általános Iskola élőkertje és ehető mezítlábas tanösvénye, a veszprémi Dózsa György Német Nemzetiségi Általános Iskola falevél-gyűrűzési programja, és a bajnai Simor János Általános Iskola élő növényekkel ölelt szabadtéri természetismeret-laborja került a díjazott kategóriába.

Az óvodák pályamunkáiból az Ajkai Hétszínvirág Óvoda kerékpáros közlekedésre ösztönző rendezvénysorozata, a Csepregi Óvoda és Bölcsőde kertjének madár- és rovarbaráttá alakítása, a hódmezővásárhelyi Szabadság Téri Óvoda klímabarát tankertje, a Terézvárosi Önkormányzat Mesevilág Óvodájának a körforgásos gazdaságra nevelő programja, a fülei Fülemüle Óvoda madárbarát kertje, illetve a csesztvei Szentjánosbogár Óvoda bútorfelújító és értékmegőrző projektje nyert támogatást a megvalósításhoz.

Az E.ON idén is tudásátadó szakmai nappal kötötte össze a Föld bajnokai díjátadó gálát. Az eseményen az elmúlt évi és az idei nyertesekkel is találkozhattak az érdeklődők, hogy a már megvalósult vagy most induló nyertes programok kapcsán ötleteket, tapasztalatokat szerezhessenek saját elképzeléseik megvalósításához.

Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, a zsűri tagja az esemény kapcsán elmondta, „Szeretném, ha a győztesekből épülne egy Föld bajnokai közösség, amelynek tagjai inspirálhatnak más oktatási intézményeket arra, hogy bátran álljanak elő új, megvalósítható ötletekkel. Ha ezeket megvalósítjuk, akkor nem csak a gyerekek kerülnek közelebb a természethez, a környezeti problémáink megoldásához, hanem bevonva a közösségeinket is, az egész falunak, városnak építhetünk egy jobb, élhetőbb, egészségesebb jövőt.”

A Föld bajnokai pályázat díjazott zöld programjait mostantól bárki megismerheti, ötletet és inspirációt merítve az óvodai és iskolai programokat bemutató kisfilmekből. A már megvalósult, 2023-as nyertes ötletekből Ezt teszik a Föld bajnokai címmel készült az E.ON YouTube csatornáján elérhető videósorozat. Az idei tizenöt, támogatást elnyert győztes programot szintén egy-egy rövid videó mutatja be.

A Föld bajnokai pályázatot minden évben meghirdeti az E.ON, jövőre is várják a pályázni kívánó óvodai és iskolai közösségek zöld ötleteit.

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.