Február 1-jétől módosul a lakcímbejelentéssel kapcsolatos ügyintézés rendje, amely érinti a lakcímkártya kiállítását és az adatmódosításokat – az erre vonatkozó felhívást a napokban tette közzé több települési önkormányzat.
A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. tv. (Nytv.) 26. § (1) bekezdés alapján a Magyarország területén élő, e törvény hatálya alá tartozó polgár köteles lakóhelyének címét nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni.
2025. február 1-től az Nytv. végrehajtására kiadott 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet (Korm. rendelet) 29. § (1) bekezdése értelmében: „A polgárnak a lakcímét, illetve annak változását bármely járási hivatalnál kell bejelentenie. A polgár tartózkodási helyének újabb tartózkodási hely létesítése nélküli megszüntetését bármely járási hivatalnál kell bejelentenie.”
Ez azt jelenti, hogy a települési jegyzőnél történő lakcímbejelentés lehetősége megszűnik.
A Korm.rendelet 31. § (1) bekezdés alapján a polgár lakcím-bejelentési kötelezettségét személyesen, illetve törvényes képviselője vagy meghatalmazottja útján teljesítheti. A (2) bekezdés értelmében, ha a bejelentési kötelezettség több együtt költöző hozzátartozót érint, a bejelentést valamennyiükre vonatkozóan az egyik bejelentésre kötelezett is teljesítheti. A (3) bekezdés alapján a kiskorú gyermek, illetve a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá helyezett személy lakcímbejelentését törvényes képviselője teljesíti. A korlátozottan cselekvőképes (14 évet betöltött) kiskorú tartózkodási helyét maga is bejelentheti.
Személyes megjelenés esetén:
A bejelentés lakcímbejelentő lap kitöltésével tehető meg. A Korm. rendelet 32. § (1b) bekezdése szerint lakcím-bejelentőlapot a lakcímbejelentés teljesítésére kötelezettnek, illetve a szállásadónak saját kezűleg alá kell írnia. (Kivétel, ha a szállásadó a lakcímbejelentéshez elektronikus azonosítást követően elektronikus kapcsolattartás útján előzetesen hozzájárult, vagy ha a bejelentkező olyan érvényes teljes bizonyító erejű magánokirattal vagy közokirattal rendelkezik, amely a lakás használatára feljogosítja. A szállásadó bármelyik járási hivatalnál, vagy elektronikus úton teheti meg nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a lakcímbejelentéshez szükséges hozzájárulását elektronikus kapcsolattartás útján vagy a bejelentkezővel történő személyes megjelenés során adja meg. Ha a szállásadó előzetesen nem nyilatkozik a hozzájárulás módjáról, úgy azt a lakcímbejelentő lap aláírásával adja meg).
Abban az esetben, amennyiben az ügyfél nem tulajdonosa/haszonélvezője az ingatlannak és lakáshasználatra jogosító teljes bizonytó erejű magánokirattal vagy közokirattal sem rendelkezik (bérleti szerződéskét tanúval aláírva, illetve közjegyzői okiratba foglalva) a szállásadó aláírása szükséges a bejelentő lapon vagy a bejelentő személynek nyilatkoznia kell, hogy a szállásadó a hozzájárulását a rendelkezési nyilvántartásban megtette.
Közös tulajdon/haszonélvezet esetén (ha több tulajdonosa/haszonélvezője van egy adott címen lévő ingatlannak) kötelező csatolni a többi tulajdonostárs/haszonélvező címre történő bejelentkezéshez hozzájáruló nyilatkozatát.
Tartózkodási hely meghosszabbítására annak lejáratát megelőző 14 napban van lehetőség, a lejáratot követően a tartózkodási hely ismételt bejelentése szükséges.
A kérelmet el kell utasítani, ha:
- a bejelentett lakcím nem valós (pl. új építésű ingatlan még nem szerepel a címnyilvántartásban),
- a szállásadó hozzájárulása hiányzik, vagy a szállásadó nyilatkozattételi jogosultsága nem áll fenn, (pl. új tulajdonos bejegyzése még nem történt meg az ingatlan-nyilvántartásban.)
- a bejelentés egyéb okból nem felel meg a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek,
A járási hivatal átvezeti a nyilvántartáson a lakcímbejelentés adatait. A kiadott hatósági igazolványt a polgár választása szerint személyesen vagy hivatalos iratként kézbesítve, postai úton veheti át.
Igazgatási szolgáltatási díjfizetési kötelezettség:
Az Nytv. 36/A§ (2) bekezdése értelmében
A személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány kiállításáért, pótlásáért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni, kivéve
- a) a 14. életévet be nem töltött polgár részére személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány igénylésekor,
- b) a lakcímet is tartalmazó régi típusú személyazonosító igazolvány cseréjekor, amennyiben a polgárt személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal még nem látták el,
- c) a tévesen bejegyzett adatok helyesbítése vagy a hatósági igazolvány gyártmányhibája esetén,
- d) a 7. § (3) bekezdése szerinti újszülött nyilvántartásba vételekor,
- e) ha a hatósági igazolvány kiállítására a központi címregiszterbe bejegyzett címelemek megváltozása miatt költözéssel nem járó lakcímváltozás miatt kerül sor,
- f) a Magyarország területének a külföldi letelepedés szándékával történő elhagyásának bejelentése esetén.
A díjfizetés mértékéről az egyes okmányok kiállításával és a postai kézbesítéssel kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről szóló 19/2024. (XII. 31.) MK rendelet rendelkezik az alábbiak szerint:
a) igazgatási szolgáltatási díjat (a továbbiakban: díj) az eljárás megindításakor a Miniszterelnöki Kabinetiroda részére, a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00335814-06020020 számla javára kell megfizetni. A megfizetett díj a Miniszterelnöki Kabinetiroda bevétele. (Bankkártyával fizethető)
b) Nem kell a személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány belföldön, postai úton könyvelt küldeményként történő kézbesítéséért díjat fizetni
ba) a tévesen bejegyzett adatok helyesbítése vagy a hatósági igazolvány gyártmányhibája esetén,
bb) a központi címregiszterbe bejegyzett címelemek megváltozása miatti költözéssel nem járó lakcímváltozás esetén, vagy
bc) a Magyarország területének a külföldi letelepedés szándékával történő elhagyásának bejelentése esetén.
Fentiek értelmében:
- személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány (azaz a lakcímváltozás bejelentése egyénenként okmányirodai személyes átvétellel): 3 700 Ft
- személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány és belföldön, postai úton könyvelt küldeményként történő kézbesítéssel: 5 700 Ft
- az Nytv. 36/A. § (2) bekezdés a)–b) pontja szerinti személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány belföldön, postai úton könyvelt küldeményként történő kézbesítése: 2 000 Ft
Lakcímbejelentés elektronikus úton:
A Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés alapján a bejelentő akkor teljesítheti elektronikus azonosítást követően elektronikus kapcsolattartás útján a lakcímbejelentést, ha a lakás kizárólagos tulajdonosa vagy annak egyedüli haszonélvezője, vagy a szállásadó a lakcímbejelentéshez elektronikus azonosítást követően elektronikus kapcsolattartás útján előzetesen hozzájárult vagy – az Nytv. 27/A. § (3) bekezdésében meghatározott okiratot csatolja (a bejelentkező olyan érvényes teljes bizonyító erejű magánokirattal vagy közokirattal rendelkezik, amely a lakás használatára feljogosítja, pl. bérleti szerződés), vagy csatolja a szállásadó hozzájárulását, illetve több szállásadó esetén a lakcímbejelentés során eljáró szállásadó nyilatkozatát a többi szállásadó hozzájárulásáról.
A 40. § (3) bekezdés alapján (elektronikus eljárás során) a következő rendelkezéseket kell alkalmazni:
- a polgár a bejelentést bármely járási hivatalnál kezdeményezheti elektronikus úton (link: https://magyarorszag.hu/szuf_ugyleiras?id=c8942168-5c26-4f61-8c47-%20667e1378b7c3)
- az ügyben az a járási hivatal jár el, amely felé a bejelentés megtörtént
- a járási hivatal a lakcímbejelentésről hatósági igazolványt állít ki
- a lakcím-bejelentési kötelezettséget a bejelentő, illetve a meghatalmazott vagy a törvényes képviselő teljesíti, a képviseleti jogosultságot igazoló okiratot – ha azt a rendelkezési nyilvántartás nem tartalmazza – csatolni szükséges
- a lakcímbejelentés időpontja a bejelentés benyújtásának a napja.
Településszintű lakcímet elektronikus úton nem lehet bejelenteni!