Immáron 59. magyarországi éttermét nyitotta meg a Burger King, ezúttal az Omszk park szomszédságában. Ez a lánc első étterme, ami Drive étteremként a teljesen megújult Pavilon dizájnt kapta meg – írja a magyarepitok.hu
Az étteremlánc legújabb egysége 309,4 négyzetméteres vendégtérrel és 87 négyzetméteres terasszal várja az érkezőket. Összesen 132 vendég számára biztosít ülőhelyet, beleértve a 72 beltéri és 60 kültéri férőhelyet. Az étteremben hat önkiszolgáló, érintőképernyős kioszk segítségével is le lehet adni a rendelést, vagy akár mobilos alkalmazás használatával is. A Budapest agglomerációjában elhelyezkedő várost a dinamikus fejlődése, központi kereskedelmi szerepe és kiváló elérhetősége tette ideális helyszínné az étteremnek – tették hozzá.
Az étterem kivitelezése 2024 tavaszán indult és 2025 januárra fejeződött be. A projekten a Fusion Zrt. és Budakalász Város Önkormányzata szorosan együttműködve dolgozott. A fejlesztés közel 100 ember összehangolt munkájának eredményeként valósult meg.
A beruházás nemcsak a helyi vendéglátás bővítését jelentette, hanem az Omszk tó mellett tlálható azonos elbevezésű park környezetének szépítéséhez is hozzájárult: több mint 170 fát ültettek el az Auchan és a Fusion csapatának közreműködésével.
Folytatják az építkezést
A Fusion Zrt. további fejlesztéseket tervez és folyamatosan új helyszíneket keres a Burger King éttermeknek. Székesfehérváron már épül a város második étterme, míg Budapesten, a Pólus Centerben már megkezdődtek a munkálatok egy új egység kialakítására.
Borítókép: Burger King (Fusion Zrt.)
Forrás: Magyar Építők