„A Boldogtanyai út elején zajló intézkedésünk során kollégáinknak sikerült egy barna nyuszit biztonságosan megfogniuk egy lakossági bejelentés alapján. Bár a kis szökevény gyorsnak bizonyult, közös erővel sikerült megfogni, így rövid időn belül visszakerülhetett szerető gazdáihoz” – számolt be az esetről közösségi oldalán a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság.
A bejegyzésben említik, hogy a lakosok éberek voltak, hiszen időben jelezték a rendészeknek, hogy merre lehet a nyúl. Az igazgatóság kollégái pedig tudták, hogyan kell úgy megközelíteni az állatot, hogy ne riasszák meg, így az akció sikerrel zárult.
„Ez az eset is rávilágít, hogy együttműködéssel és szakértelemmel minden helyzet kezelhető. Köszönjük mindazoknak, akik részt vettek, és hozzájárultak a boldog végkimenetelhez!” – tették hozzá.
(Fotó és forrás: Szentendrei Rendészeti Igazgatóság)