Bár még nem áll rendelkezésre minden ország adatsora (van, ahol a nagy állomány miatt idén is zajlik felmérés), a cenzust szervező német természetvédelmi szövetség, a NABU megjelentette a tízévente végzett nemzetközi gólyaállomány-felmérés legfrissebb előzetes eredményeit. A több ezer felmérő részvételével zajló akció alapján 330 000 párra becsülhető a világ fehérgólya-állománya. Ez több mint kétszerese az 1984-ben kalkulált 135 000 párnak és 20%-os növekedés a 10 évvel ezelőtti 265–280 ezer páros értékhez képest is.
Eltérő utat járt be a nyugati (Gibraltár felé vonuló) és a keleti (a Boszporusz felé vonuló) állomány. Előbbi a 20. században tapasztalt összeomlás után 1984-ben alig haladta meg a 10 ezer párt, mára azonban meghétszereződött. Ennek fő oka, hogy a madarak zöme már nem vonul el télire Afrikába, hanem főként az Ibériai-félszigeten tölti a telet. Itt főként a hulladéklerakók élelmiszermaradékaival és egy, az öntözési csatornákban elszaporodott amerikai rákfaj egyedeivel táplálkoznak. A német állomány például 3371 párról 13 011 párra nőtt négy évtized alatt.
A keleti vonulók – földrajzi okok miatt – jellemzően továbbra is Afrikában telelnek, így nagyobb a fiatalok halálozási aránya. Költőterületükön viszont a nyugat-európainál jobb állapotban megmaradtak a táplálkozóhelyek, ezért jobbak a fiókanevelés esélyei, így a 20. században nem is volt akkora állománycsökkenés. A közép-európai magpopuláció „csak” másfélszeresére nőtt: nagysága az 1984-es közel 90 ezer pár helyett jelenleg 160 ezer pár körülire tehető – bár éppen a több tízezres állománnyal rendelkező Lengyelország adatai még nem állnak rendelkezésre, tehát a végleges szám változhat.
A délkelet-európai, közel-keleti, észak-afrikai és néhány dél-afrikai párral együtt 330 ezer fészkelőpár a világ teljes fehérgólya-állománya.
Magyarország a közép-európai magpopuláció része, ahol az 1941-es 16 ezer párról két-három évtized alatt harmadára csökkent a költőpárok száma, majd az 1960-as évek végétől, 1970-es évek elejétől 5000 pár körül (4800–5600 pár között) ingadozott. Mélypontot jelentett a 2019-ben és 2020-ban számolt alig 4000-4200 pár, de fokozatos növekedéssel tavaly ismét elérte a hazai gólyaállomány az 5250 párt. A több mint hatszáz felmérő által gyűjtött adatok alapján az átlagos fészkenkénti fiókaszám az elmúlt tíz évben, az aszályos időszakok ellenére is 2,5 körül alakul (ha a sikertelen párokat nem vesszük be a statisztikába, akkor 2,8 körül), ami elegendő utódot jelent az állomány hosszú távú fennmaradásához.
A hazai növekedés örvendetes és bizakodásra ad okot, de – a felmérést koordináló Lovászi Péter, az MME monitoring és kutatási osztályvezetője szerint – egyúttal óvatosnak is kell lenni! Egyrészt az állománynagyság ingadozása – az aktuális évek időjárása miatt – mindig is jellemző volt, ezért nem szabad egy év jó eredményéből messzire menő következtetéseket levonni. Ráadásul nem ismerjük a klímaváltozás, például a vizes élőhelyek visszaszorulásának hatásait a gólyaállományra.
Az egyre melegebb tavaszok és nyárelők kedvezőek abból a szempontból, hogy kevesebb gólyafióka fázik meg és pusztul el. A száraz időjárás azonban a táplálékállatok mennyiségének, különösen a földigiliszták, egyes rovarok, és a békák számának csökkenésével is jár. Mindezeket figyelemmel kell kísérni és folytatni kell a 90%-ban villanyoszlopokon költő állomány fészkeinek ledőlés elleni védelmét a fészektartók kihelyezésével, valamint az áramütések miatt a középfeszültségű villanyoszlopok biztonságossá tételét. Az MME tevékenységei között is kiemelt feladat, és más állatfajok védelmét is segíti a táplálkozóhelyek védelme, például a madárbarát földhasználattal és művelési módszerekkel kapcsolatos ismeretek terjesztése a gazdálkodók közt, valamint a sekély vizes élőhelyek megóvását szolgáló akciókban való részvétel.
Részletek, nemzetközi és hazai adatok, térképek, fotók, videók >>
Forrás: MME
