A Katolikus Karitász idén tavasszal is folytatta sikeres „Zöldellő kertek” programját, amely közel 10.000 rászoruló embernek nyújtott segítséget az önellátás és felelős kertgazdálkodás előmozdításában. A kezdeményezés 351 településen, mintegy 3000 családot ért el vetőmagokkal, palántákkal és kertészeti tanácsadással.
A Katolikus Karitász 2025-ben több mint 23 millió forint értékben biztosított vetőmagokat és palántákat a programban részt vevő hátrányos helyzetű családok számára. A 17 millió forint értékű vetőmagcsomagok összesen 18 féle zöldségfajtát tartalmaztak, többek között petrezselymet, sárgarépát, dughagymát, különböző babfajtákat, uborkát, céklát, karalábét, sütőtököt, retket, fejeskáposztát, vetőburgonyát, paprikát és paradicsomot.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) további 4,5 millió forint értékben ajánlott fel 15 000 darab paprika-, paradicsom-, cukkini-, uborka- és tökpalántát, amelyek szintén a rászoruló családok kertjeibe kerültek.
Az RRF gazdaságfejlesztési projekt keretében további 1 794 356 forint értékű vetőmag jutott el a Karitász 16 felzárkózó településére, elősegítve a helyi közösségek önellátásának erősítését és a háztáji kertművelés újjáélesztését.
A több mint egy évtizede sikeresen működő „Zöldellő kertek” programban a Katolikus Karitász nemcsak kertészeti alapanyagokat biztosít, hanem eszközökkel és szakértői támogatással is segíti a résztvevőket. Az országos hálózat révén a szervezet további, az öngondoskodást ösztönző programot is elérhetővé tesz, mint például a „Szép Otthonok” kezdeményezés.
A jótékonysági szervezet évente megvalósuló programjai közös célja, hogy a nehéz élethelyzetben élőket aktivizálják, és támogassák őket az öngondoskodásban, saját munkájuk révén javítva lakhatási körülményeiket, életminőségüket és megélhetésüket.
A Katolikus Karitász egész évben aktívan jelen van a társadalmi segítségnyújtás területén: országos hálózatán keresztül karitatív, felzárkóztató és krízisintervenciós programokkal támogatja a nehéz helyzetben élőket. Munkájukat bárki támogathatja a 1356-os adományvonal hívásával, amelyen minden hívás 500 forinttal segíti a rászorulókat, vagy az online adományozás lehetőségével a www.karitasz.hu oldalon.
Fotók, forrás: Katolikus Karitász