Közel 200 támadás érte tavaly a MÁV-csoport munkatársait

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Aggasztó adatokat tett közzé a MÁV-Csoport: 2025-ben összesen 179 alkalommal érte fizikai vagy verbális támadás a vasúti és közúti közlekedésben dolgozó munkatársaikat. A társaság hangsúlyozta, zéró toleranciát alkalmaz az erőszakkal szemben, és felhívta a figyelmet arra, hogy a jegyvizsgálók és járművezetők közfeladatot ellátó személyek, bántalmazásuk pedig szabadságvesztéssel büntethető.

A statisztikák szerint az atrocitások száma az év során jelentősen emelkedett: míg az első negyedévben 30 esetet regisztráltak, addig a harmadik negyedévben már 52-t, az utolsó három hónapban pedig 54 támadás történt.

A legtöbb incidens a vasúti dolgozókat érintette: 126 esetben elsősorban jegyvizsgálók váltak áldozattá. Kiemelten érintett vonalak voltak a ceglédi, a szobi és a székesfehérvári vasútvonalak, valamint a pécsi fővonal Ercsi térsége. A Volán-járművezetőket 48 alkalommal érte támadás, leginkább Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben. A HÉV-járatokon tavaly öt esetet rögzítettek, mindegyiket az első negyedévben, azóta nem történt hasonló incidens.

Az esetek súlyossága széles skálán mozgott: előfordult, hogy egy buszra fegyvernek látszó tárggyal lőttek rá, jegyvizsgálót paprika spray-vel fújtak le, buszvezetőt téglával dobtak meg, illetve több alkalommal késsel fenyegették meg a közlekedési dolgozókat, jellemzően jegyellenőrzés közben kialakult konfliktusok során.

A MÁV-csoport minden támadás esetén rendőrségi feljelentést tesz, jogi és mentális támogatást biztosít az érintett munkatársaknak. A biztonság növelése érdekében egyre több helyen alkalmaznak vasútőröket és biztonsági személyzetet, valamint nagy segítséget jelentenek a fedélzeti kamerák és a jegyvizsgálóknál használt testkamerák is – utóbbiból már közel 200 darab áll rendelkezésre.

A társaság 2026-ban is folytatja a „Ha megütöd, leülöd!” kampányt, amely az utazóközönséget emlékezteti arra, hogy a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak súlyos bűncselekmény. Emellett szorosabb együttműködést alakítanak ki a rendőrséggel, további testkamerák beszerzését készítik elő, az új járművek esetében pedig alapkövetelmény a fedélzeti kamerák beépítése.

Borítókép, forrás: MÁV-Csoport

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.