Szilveszteri virsli: hagyomány, íz és tudatosság – így válassz jól az év utolsó napján

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Szilveszterkor a virsli fogyasztása évtizedek óta választhatatlan része az ünneplésnek. A magyar hagyomány szerint a disznó szerencsét túr, ezért újévkor mindig disznóhúst tettek az asztalra, míg a baromfit és a halat kerülték, mert úgy tartották, hogy elkaparja vagy elúsztatja a szerencsét. A városi szokások kialakulásával a bonyolultabb disznótoros ételeket egy egyszerűbb változat váltotta fel a virsli, amely ma a szilveszteri menü legismertebb szereplője lett. Emiatt különösen fontos, hogy megfontoltan válasszunk, hiszen a forgalomban kapható virslik minősége között óriási eltérések lehetnek.

A jó virsli alapja a valódi hús. Jogszabály szerint a virslinek legalább 51% összes hústartalommal kell rendelkeznie, mégpedig olyan hústartalommal, amely „jelölés szempontjából húsnak minősül”. Minél magasabb ez az arány, annál jobb minőségű termékre számíthatunk. Az összetételben szereplő MSM (mechanikusan lefejtett hús) aránya a késztermékben legfeljebb 10% lehet, és ez nem számítható bele a hústartalomba, ezért különösen fontos, hogy vásárláskor ezt is ellenőrizzük. A virsli állagának egyenletesnek kell lennie, nem lehetnek benne darabos, porcos vagy csontos részek, a textúrája rugalmas, könnyen harapható, az íze pedig enyhén füstös vagy natúr a fajtától függően. A túl olcsó „virsli” utánzatok gyakran gyengébb alapanyagból készülnek, magasabb arányban tartalmaznak MSM-et, akár növényi fehérjéket (pl: szóját, borsólisztet) és nagyobb számban lehetnek bennük élelmiszer-adalékanyagok is. Ezeknek az állaga gumis vagy morzsálódó lehet, ami az alacsonyabb minőségi szintre utalhat.

A burkolat kérdése szintén fontos a fogyasztók számára. Ha a húskészítmény burkolata nem ehető, azt a gyártónak kötelező feltüntetni. Bár a színezett burkolat sem tiltott, könnyen alkalmas lehet a fogyasztó megtévesztésére, különösen akkor, ha a héj eltávolítása után a töltelék színe eltér a burkolat által sugallt megjelenéstől. Az ehető természetes bél viszont sokkal jobb harapásélményt ad, roppanósabb, jobb a víz- és zsírtartó képessége, és jellemzően a prémium termékek sajátja. A juhbél a legvékonyabb természetes bél, és emiatt a legroppanósabb, „pattanós” élményt biztosítja, nem véletlen, hogy a klasszikus virslik is ebbe kerültek töltésre.

A termék megnevezése is árulkodó, ha a virsli nevében szerepel a ‘sertés’ jelző, akkor a hústartalom legalább 70%-ának sertéshúsból kell származnia. Ha a termék vegyes baromfihúsból készül, és annak legalább 70%-át tartalmazza, akkor „baromfi” jelzőt kell viselnie. Érdemes figyelni ezekre a megnevezésekre, mert sokat elárulnak a felhasznált alapanyagokról.

A két legismertebb virslitípus, a frankfurti és a bécsi, külön hagyományokon alapul, és ma is jól elkülöníthető karakterrel bír. A frankfurti virsli („Frankfurter Würstchen”) több százéves múltra tekint vissza: hagyományosan kizárólag sertéshúsból készült, juhbélbe töltve, a német céhek szigorú szabályainak megfelelően. A frankfurti általában vékonyabb, enyhébben füstölt vagy hőkezelt, és klasszikusan természetes juhbélben készül. A bécsi virsli („Wiener Würstchen”) az osztrák–magyar hagyomány része, finomabb, homogén emulziójú, enyhén füstölt, jellegzetesen aromás, és klasszikusan marha–sertés keverékéből készül juhbélben. A bécsi általában a selymesebb, kifinomultabb, roppanósabb virsli, míg a frankfurti a tradicionálisabb, karakteresebb változat.

Szilveszter előtt a virsli vásárlása egyszerre hagyomány és tudatosság kérdése, nem mindegy, mi kerül a tányérra. Ha valóban minőségi terméket választunk, nemcsak a szilveszteri hagyományt őrizzük meg, hanem tudatos döntéssel tesszük értékesebbé az ünnepet így biztosítva, hogy a virsli ne csak szokás legyen, hanem valóban élmény is.

Forrás: NKFH
Borítókép: illusztráció (freepik.com)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.