Ha nem vezetnek eredményre az Erasmus-ösztöndíjjal kapcsolatos tárgyalások az Európai Unióval, akkor a kormány kifizeti az ösztöndíjak költségét – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten,…
Szerző Szendre365

Elérhetők a friss bevallási információk a NAV honlapján, sőt, akik a NAV által elkészített bevallási tervezetük felhasználása helyett mégis maguk szeretnék elkészíteni bevallásukat, ők már hozzáférhetnek…

Sok járművezető gondolja úgy, hogy a gépjármű indításakor automatikusan működő nappali menetfénnyel jól látható a járművük, pedig ilyenkor csak az első lámpák égnek, a hátsók nem,…
A hírközlési cégeknek 2022 óta nem kötelező könyv vagy bármilyen más adathordozó formájában megjeleníteniük az előfizetőik adatait, ezzel 140 év után idén megszűnik a nyomtatott telefonkönyv.…

Január 11-én, szerdán reggel frontálisan karambolozott két személyautó Dunakeszin, a Hunyadi utca és a Brassói utca kereszteződésében. A balesetben jelentős anyagi kár keletkezett, illetve az egyik…

Rendőrautóval érkezett a bölcsibe a hároméves Áden. A már most elhivatott fiatalember a család legifjabb tagjaként szüleivel és nagytesójával él egy Pest vármegyei településen. A szomszédos…

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el az „Év madara” akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. Ezt követően…

Folytatódik a rendkívül sikeres Településfásítási Program, amelynek előző két ütemében több mint 1350 településen összesen 36 000 sorfát ültettek el. A most következő, harmadik ütemben 2023…
A kormány négy és félmilliárd forinttal támogatja a kis hentesüzleteket – jelentette be Nagy István agrárminiszter hétfőn. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz-ukrán…

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2022-ben a megváltozott gazdasági környezet ellenére is jelentős mennyiségű útfelújítási munka valósult meg. Külső kivitelezők 960 kilométernyi állami utat teljes…