Vasútállomások közelében kihelyezett tárolókat vett célba a gyanúsított. Hónapokon át vitt el a helyszínekről lelakatolt rollereket és kerékpárokat. 2024. október 10-én a Budakörnyéki Járásbíróság letartóztatta a…
Szerző Szendre365
Partnertalálkozón összegezte a Pilisi Parkerdő a Budapest és környékének erdőivel kapcsolatos helyzetet, a jövőbeni lehetőségeket és a fejlesztési irányokat. Az eseményen részt vettek a Parkerdő Városierdő-fejlesztési…
Az ütemesen végzett őszi munkáknak köszönhetően október első hetéig befejeződött a napraforgó betakarítása, és végéhez közeledik a kukoricáé is. A termény tárolásához a raktárkapacitás biztosított –…
A mai napon személyesen győződtem meg arról, hogy a Csobánka I.-dolomit védnevű bánya ügyében a kitermelés újraindítását és annak hulladékkal való feltöltését nem lehet támogatni –…
A váci rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta a középkorú férfit. Az elkövető 2023 júliusa és 2024 augusztusa között a gyanú szerint több olyan lányról készített pornográf…
A MÁV-VOLÁN-csoport integrációja nem csupán a tarifareform, illetve a vármegye- és országbérletek bevezetése révén teszi egyszerűbbé az utazást, hanem azáltal is, hogy nagyszámú készülék üzembe helyezésével…
Október 12-én szombaton rendezik a Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúrát. A résztvevők utazását a vasúttársaság minden évben igyekszik megkönnyíteni, ezért aznap a Budapest-Vác-Szob vonalon olyan vonatok is…
11:0-ra győzött a Pest vármegyei labdarúgó másodosztályú bajnokság Északi csoportjában szereplő Dunakanyar SE-Szentendre a Leányfalui SE ellen. A Szentendre őrzi a második helyét a tabellán. A…
A hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett nemzetközi programon 2024-ben 36 BirdLife-partner ország madártani szervezete, köztük hazánk képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vett részt.…
Tizenöt oktatási intézmény nyert legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást fenntarthatósági programja megvalósításához az E.ON Hungária Csoport Föld bajnokai pályázatán. A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatát…