A váci rendőrök kiskorú veszélyeztetése bűntettével gyanúsították meg azt a 41 éves nőt, aki leparkolt és bezárt autójában magára hagyta kislányát. A történtekről a rendőrség egy…
Szerző Szendre365
Június 26-án a Szentendre Barátai Egyesület szervezésében Kucsera Ferenc káplánra, Szentendre hősére emlékeztek a városban, ki bátorságával és áldozatvállalásával ma is példát mutat a település lakói…
Június 27-én, vasárnap 15-18 óra között ruházati cserebere napot tartanak a szentendrei Életerő Központban. A szervezők tájékoztatása szerint bárki vihet gyerek- és felnőtt ruhát, cipőt, táskát…
Pályázati forrásból megkezdődött a Nagyduna sétány útburkolatának felújítása a gödi révtől a Rezeda utcáig. Először a padka előkészítése, majd a szegélyek mentén a meglévő aszfalt marása,…
Nem hagyják porosodni a Pest megyei rablási detektívek azt az évekkel ezelőtt nyitott aktát, amelynek iratait, gyanúsítottait időről időre bővítik. Erőszakos bűncselekmények és kábítószer-kereskedelem kapcsolódott a…
Június 24-én, csütörtökön késő este a Pilisszentlászló és Szentendre közötti úton egy személyautó kigyulladt és teljes terjedelmében égett. A tűz az út melletti fákat veszélyeztette. A…
Június 24-én, csütörtökön Pomázon az Emese utcában egy társasház harmadik emeleti lakásában a szén-monoxid érzékelő bejelzett. A pomázi önkormányzati és a szentendrei hivatásos tűzoltók kimutatták a…
Bizony, a rocksztárok között is vannak olyanok, akik nem veszik félvállról a tanulást, sőt az egyetemet is kijárták. Most bemutatunk néhány ismertebb figurát. Június végéhez közeledve…
Június 26-án, szombaton ismét várják a mezőségi zene és tánc szerelmeseit a festői pomázi fennsíkon, a Magyar Várban. Az Eszterlánc Mezőség Fesztiválon 14 órától lesz ének-…
Június 24-én 00:00 órától tűzgyújtási tilalom van érvényben az egész országban. Ez azt jelenti, hogy tilos tüzet gyújtani erdőkben, fásításokban, facsoportokban, útszéli fasorokban és ezek 200…