A szemléletformálást a legkisebb korosztály körében érdemes elkezdeni, mondta a Zöld Dunakanyar Program keretében megvalósuló rovarhotel projekt átadóján Balczó Bertalan kedden, Vácon. Az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős…
Böngészés Dunakanyar
A Visit Esztergom kezdeményezésére izgalmas kihíváson vettek részt a Dunakanyar kiemelkedő, közismert éttermei, ahol a zsűrizést a Magyar Konyha magazin vállalta magára. A Dunakanyar szépségét a…
Érdemes kihasználni a közösségi közlekedés adta lehetőségeket, ha a hűvösebb hónapokban is szívesen kirándulunk. Bár a hajózási szezon idei évre véget ért, a Dunakanyar napijegy az…
Bejelentés nélkül foglalkoztattak egy 14 éves lányt a dunakanyari vendéglátóhelyen, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai próbavásárlást végeztek. A vállalkozásnál korábban is találtak már…
Szeptember 2-án harmadik alkalommal rendezik meg a Dunakanyarban a Duplakanyar Futóversenyt. A futam áthalad többek között a Magyarországot és Szlovákiát összekötő új Helemba-Ipolydamásd közúti Garam hídon…
Energiahatékonyságot növelő fejlesztésekre, mini bölcsőde kialakítására, óvodai tornaszobára, csapadékvíz-elvezetésre, közösségi fejlesztésekre, útfelújításra, egészségház korszerűsítésre, turisztikai fejlesztésekre és gazdaságfejlesztésre is érkezett kormányzati támogatás 2022-ben térségünkbe. Rétvári Bence…
Idén második alkalommal rendezik meg a Duplakanyar futóversenyt a Dunakanyarban szeptember 10-én. A rendezvény a szervezők szerint az év egyik legkülönlegesebb versenye, hiszen nem csak egy…
Pénteken kezdődik a Dunakanyar Kortárszenei Fesztivál, amelyen magyar zeneszerzők művei hallhatók a Dunakanyar legkülönfélébb helyszínein, köztük a visegrádi királyi palota Herkules-kútjánál, a dunabogdányi Nepomuki Szent János-templomban és a dunabogdányi szabadstrandon.…
Május 22-én, vasárnap, a turisztikai szezon nyitányaként mintegy száz hajó vett részt a II. Dunakanyari Hajós Felvonuláson Szob és Verőce között. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő fontosnak nevezte,…
2022. június 10-e és 12-e között a Dunakanyari Védegylet Alapítvány jóvoltából immár harmadik alkalommal szervezik meg a Dunakanyar legnagyobb ingyenes fesztiválját, az IpolyFesztet. A rendezvénysorozat programjainak…