Országos görögdinnye-ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok. A vizsgálatok során a szakemberek kiemelt figyelmet fordítanak a…
Böngészés fogyasztóvédelem
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) idei termékbiztonsági ellenőrzésének első eredményei szerint továbbra is rendkívül magas a kifogásolt USB-töltők aránya. A laboratóriumi vizsgálatok során a…
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok idén is kiemelt figyelmet fordítanak a vállalkozások által használt úgynevezett zöld állítások ellenőrzésére. A…
Országos piacfelügyeleti ellenőrzést indított a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az építési termékek körében. A vizsgálatok célja a termékek jelöléseinek, valamint a gyártók által kiállított…
Országos célellenőrzést végzett a reformételeket készítő és forgalmazó vendéglátóhelyek körében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalok közreműködésével. Az ellenőrzések során azt vizsgálták, hogy…
Országos piacfelügyeleti vizsgálatot indított a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság a napszemüvegek ellenőrzésére a tavaszi–nyári időszak közeledtével. A hatóság közlése szerint egyre többen vásárolnak napszemüveget, ezért…
Az NKFH közleménye szerint átfogó tavaszi élelmiszer-biztonsági és higiéniai ellenőrzéseket végeztek országszerte, amelyek során vendéglátóhelyeket és népszerű szezonális termékeket is vizsgáltak. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi…
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) akkreditált laboratóriuma ismét USB-töltőket vizsgál, tekintettel a tavalyi 87%-os kifogásolási arányra. Az ellenőrzések célja, hogy a nem biztonságos termékek…
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve átfogó vizsgálatot indított a sérülékeny fogyasztói csoportokat célzó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megakadályozása…
Több mint nyolcszáz vendéglátó- és kereskedelmi egységet ellenőriztek országszerte, és sok helyen súlyos szabálytalanságokra derült fény: az alkoholtartalmú italok és a vízipipa 18 éven aluliak részére…