Menetrend szerint közlekedő nemzetközi személyvonat embert gázolt augusztus 21-én, csütörtökön délelőtt Gödön, a Mikszáth Kálmán utca közelében. Az elgázolt ember elhunyt, a vonat a nyílt pályán…
Böngészés katasztrófavédelem
Lesodródott az útról és árokba hajtott egy személygépkocsi augusztus 17-én, vasárnap délelőtt Vácon, a Sejce dűlő közelében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a gépkocsiban egyedül a sofőr…
Augusztus 18-án, hétfőn Dunabogdányban, Dunakeszin, Gödön, Leányfalun, Sződligeten, Tahitótfalun és Visegrádon, míg augusztus 19-én, kedden Budakalászon, Kismaroson, Kisorosziban, Pócsmegyeren, Szigetmonostoron, Vácon és Verőcén a napnyugta utáni…
A piliscsabai tűzoltólaktanya épületében egy katasztrófavédelmi őrs kap helyet, és a beruházás részeként tűzszimulációs ház is épül, ahol a tűzoltók gyakorolhatnak – közölte az Országos Katasztrófavédelmi…
Pest vármegyében a vízpartokon összesen mintegy 350 hektárnyi területen lesz földi biológiai szúnyoggyérítés augusztus 5-én és 8-án. Idén az előző két évhez képest eddig mérsékelt volt…
Kettő személygépkocsi ütközött össze július 21-én, hétfőn délután Szentendrén, a Dózsa György út és a Duna korzó elágazásánál. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szentendrei hivatásos tűzoltók…
Július 22-én, kedden délelőtt kigyulladt egy raktár Pomázon, a Határ úton. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint négyszáz négyzetméternyi alapterületű épület teljes terjedelmében ég, a tűz egy másik…
Nyolc újonc tűzoltó vette át a kinevezését július 14-én a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. A kinevezéseket Branyiczky Márk tűzoltó dandártábornok, vármegyei igazgató adta át. A tiszthelyettesek…
Kigyulladt egy negyvenöt négyzetméteres, két szintes lakóház június 26-án, csütörtökön délután Pócsmegyeren, a Zöldfa utcában. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a…
A tűzgyújtás ellenére a június 25-én, szerdán számos szabadtéri tűzeset történt Pest vármegyében. A reggeli órákban Tápiószentmárton külterületén, ötven négyzetméteren égett a száraz fű és a…