Ősszel ismét fényárba borul a Duna két partját összekötő Mária Valéria híd: Esztergom és Párkány háromnapos fesztivállal ünnepli a 130 éves ikonikus átkelőt, melynek keretében különleges…
Böngészés Párkány
Pomáz és Esztergom között 39 kilométer hosszú lovas útszakaszt jelöltek ki és tettek járhatóvá, míg Karvától Párkányig 12,3 kilométeres kerékpárút épült. A szlovák-magyar határtérségben 1,5 milliárd…
22 évvel ezelőtt építették újjá a Mária Valéria hidat, amely ismét megnyitotta az utat a két város, Párkány és Esztergom között. Ennek apropójából első alkalommal reggelit…
Július 24-én, szombaton két lemezbemutató koncert is lesz a párkányi Duna-parton, a régi kompkikötőnél. Előzenekarként 20 órakor a TooFar mutatja be lemezét, majd 21.30-tól a Jóvilágvan…