Történelmi-irodalmi sétával emlékeznek a 48-as hősökre

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Vírushelyzet ellenére sem felejtik a hősök emlékét.

A járványügyi korlátozásoknak megfelelően, idén március 15-én a városi ünnepség elmarad, de nem maradunk kulturális program nélkül, a hosszú hétvégén bármikor végigjárható TÖRTÉNELMI SÉTÁ-ra várják az érdeklődőket.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléket állító séta az eseményhez köthető szentendrei helyszínekre kalauzol a hosszú hétvége folyamán, március 12. és 15. között.

A múlt-kutató kirándulás során a város hagyományos programpontjaira is eljuthatunk, mint például a koszorúzások helyszínei, vagy a Kőhegyi emléktúra. A séta érdekes történelmi adalékokkal fűszerezve, kevésbé ismert, Szentendréhez kötődő történelmi személyeket is bemutat.

Az útikalauzt március 10-től a Szentendrei Kulturális Központ oldaláról lehet letölteni, illetve a Tourinform irodánál nyomtatott formában érhető majd el. A térkép mellé március 15-én nemzeti színű papírzászlót is adunk (a készlet erejéig), amit az emlékhelyeken a szabadságharc hősei előtt tisztelegve letűzhetnek az emlékezők.

A sétát összeállította: Szarvas Rita magyar-történelem szakos mesterpedagógus.

Forrás: Szentendrei Kulturális Központ

Megosztás.

A szerzőről

Írjon egy választ