Ki ne ismerné a Pom Pom meséit, a Sün Balázst, vagy éppen Süsüt, a híres egyfejűt? Egy generáció nőtt, és nő fel azóta is ezeken a történeteken, melyek szellemi atyja a kisújszállási születésű Csukás István volt. A szerző már több, mint egy éve, hogy távozott közülünk – április 2-án ünnepelte volna 85. születésnapját.
Kisújszálláson született, 1935. április 2-án, és meglehetősen szerény anyagi körülmények között cseperedett fel. Miután tehetséges zenésznek bizonyult (hegedűn játszott), a későbbiekben zeneiskolában végzett, Békéstarhosin, felsőfokú tanulmányait viszont már a jogi karon kezdte meg, mielőtt a bölcsészkaron folytatta volna, ám végül oklevelet egyik intézményben sem szerzett.
A költői hivatás egészen fiatal korától fogva vonzotta őt, miután alig tizenhét évesen pályázatot nyert, néhány beküldött műve nyomán. Tanulmányai megszakítása után szabadúszó költő lett, csoportot is alakított, többedmagával, fiatal írók, költők, művészek számára. Mellette dolgozott különböző lapoknak, mint újságíró, többek között a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjánál. Verseinek témája gyakran a múlt, az ősök eredete volt, valamint a lét kérdéseit is rendszeresen állította a középpontba.
Figyelme az 1956-os forradalom leverése után fordult először a gyerekirodalom felé, mely sok más író számára jelentett menedéket ezekben az években (a műfordítás, vagy, sajnálatos mód, a pályaelhagyás mellett), akik nem kívántak a rendszer elvárásainak alávetni magukat.
Pályafutása a televíziónál azután vette kezdetét, hogy az író, Fülöp János, meghívta maga mellé a tévé gyerekosztályára, ahol ő maga is dolgozott. Előbb dramaturg lett, majd a gyermekek számára készült híradó, a Hétmérföldes kamera országjáró munkatársa.
A hatvanas évek közepétől kezdett el gyermekek számára alkotni. Több műfajban is kipróbálta magát ezután, többek között ifjúsági regények, forgatókönyvek, verses mesék, hangjátékok, valamint színdarabok és bábjátékékok is kikerültek a keze alól.
Meséi, történetei több generáció gyermekeit szórakoztatja és deríti fel, mind a mai napig. Amit immáron versben nem tudott akkoriban elmondani, azt – a gyermekek nyelvén megfogalmazva -, továbbadta a mesékben, melyek a vidám percek mellett tanulságot is nyújtanak. Példának okáért Süsü, a híres egyfejű, aki más, mint a többi sárkány (csupán csak egy feje van, és hatalmas szíve) végül épp emiatt a különcsége nyomán lel végül igaz barátokra és otthonra, az emberek között, miután azok legyőzik előítéleteiket és félelmüket – Csukás István ezzel kívánta megtanítani ifjú olvasóit arra: ne ítéljenek a külső alapján.
Történetei ezenkívül felhívják a figyelmet arra, még a legnehezebb körülményeken is átsegít minket a humor és a jókedv, valamint szólnak az összetartás, az emberi kapcsolatok és a barátság fontosságáról is. Személy szerint szép emlékként őrzöm azt, ahogy gyerekként a Süsüt hallgatom, még gyerekkoromban, kazettáról, esetleg az, ahogy a bábjátéksorozat epizódjait követem nyomon – eme élményhez egyébként Bodrogi Gyula színművész felejthetetlen szinkronja is hozzájárult. Kicsit idősebb koromban a Keménykalap és krumpliorr című regényéből készült, négy részes játékfilm megtekintése kötelező volt a nyári vakáció során. Csukás István neve számomra egyenlő a gyerekkorral, a vidámsággal és gondtalansággal: azzal az életérzéssel, amiről azt gondolom, felnőttként is jó lenne, ha fel tudnánk lelni magunkban.
Csukás István élete során rengeteg elismerést bezsebelhetett: nyert Balázs Béla-díjat, Kossuth-díjat, megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét és 2017-ben a Nemzet Művésze díjat is. Az itthoniak mellett külföldön is felfigyeltek rá: 1975-ben, a hollywoodi X. televíziós fesztiválon az általa szerzett ifjúsági regény filmes adaptációja, a Keménykalap és krumpliorr vihette haza a fesztivál Nagydíját és az Év Legjobb Gyermekfilmje díjat is. Szomorú körülmény az, miszerint, az akkori, szocialista Magyarország nem engedte ki a szerzőt a díjátadóra, így ezeket az elismeréseket nem vehette át ő maga, személyesen.
A nagyszerű szerző évekig volt a Móra Ferenc Könyvkiadó főszerkesztője, majd 1985-tól szabadfoglalkozású íróvá lett: innentől jórészt élete végéig folyamatosan írt és dolgozott. Hosszas betegeskedés után hunyt el, 2020. február 24-én, Budapesten.
Héjas Anna
(Forrás: Wikipédia. org/mult-kor.hu)
(Borítókép: MTI/Mohai Balázs, cikkben szereplő kép: Wikipédia)
