Példás összefogás Szentendrén: lakók rendezték a buszforduló környezetét

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Május 24-én, Pünkösdhétfő délutánján a szentendrei Dália utca néhány lakója összefogott és közös erővel rendezték a László-telepi buszforduló környezetét. Kádár Noémi beszámolójából kiderül: bár az időjárás miatt nehéz feladatra vállalkoztak, az eredmény magáért beszél.

A Szentendre blogol nevű Facebook csoportban közzétett bejegyzés szerint a résztvevők egy kicsit kiritkították az aljnövényzetet, illetve kigazolták a területet. A cserjék között akár egy pénzérmét is leejthetnénk, hiszen a gondozottá, átláthatóvá vált buszfordulóban biztosan megtalálnánk.

„A házunktól kicsit elsétálva szép látvány fogad legalább egy darabig bennünket! Köszönöm a résztvevők munkáját: Jesztrebszki Bélának férjemnek, Bukva Lajos szomszédomnak, aki önként ajánlotta segítségét; Kádár Noéminek, és Erdeiné Ács Ildikónak és kedves családjának. Közös cél, közös munka, öröm!” – tette hozzá Kádár Noémi.

Többen is köszönetet mondtak a lelkes lakosoknak, sőt valaki meg is jegyezte: nincs azért közel a Dália utca, így mindenképpen jár az elismerés a résztvevőknek.

(Forrás: Szentendre blogol/Kádár Noémi)

(Képek: Erdeiné Ács Ildikó)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.