Az iskolában talán egy bizonyos kötelező olvasmánnyal volt egyenlő a neve, de akár a novelláskötetei is eszünkbe juthatnak, ha valahol ő kerül szóba. Mikszáth Kálmán, aki rendszerint a vidéki, palóc környezetbe kalauzolta el olvasóját, 1910. május 28-án halt meg, maga mögött pedig egy színes-szagos, izgalmas életművet hagyott.
A jellegzetes környezet, amelyre újra és újra visszatért írásaiban, gyermekkorából és annak élményeiből fakadt: Mikszáth 1847. január 16-án született Szklabonyán, Nógrád vármegyében, és tízéves koráig ebben az idillikus környezetben nevelkedett. Ma már egyébként Mikszátfalvának nevezik, és Szlovákia területéhez tartozik. Tanulmányait a rimaszombati protestáns algimnáziumban, majd a selmecbányai evangélikus líceumban folytatta: már ekkor írogatott verseket, novellákat, elbeszéléseket, illetve tagja lett az iskolai önképzőkörnek is. Később Pestre került, és jogot hallgatott, noha diplomát végül nem szerzett. Publikálni először 1869-ben adódott lehetősége, a Fővárosi Lapokban – ekkortájt megjelent írásaira a népi, didaktikus stílus volt a jellemző.
Tanulmányai végeztével, 1870-ben Mauks Donát szolgabírónál lett jegyző: az itt eltöltött szolgálat magánéleti szempontból is fontos időszak volt a későbbi író életében, hiszen ekkor ismerkedett meg munkaadója lányával, Mauks Ilonával, akivel a későbbiekben, a Mauks család tiltakozása dacára is, házasságot kötött.
Reflektálva egyik regénye címére, igazi Különös házasság kerekedett ebből. Házasságuk kezdetén, mivel, bár folyamatosan írt és próbálkozott művei kiadatásával, valamint az írói áttörést hajszolta, a siker elkerülte, emiatt rendkívül nehéz anyagi körülmények között tengődtek. Életüket tovább keserítette az, ahogy 1874-ben, nem sokkal a születése után, elveszítették elsőszülött gyermeküket. Mikszáth ekkor arra az elhatározásra jutott, hogy legjobb lesz, ha elválnak, ezzel pedig legalább a feleségét megkíméli a nyomorgástól. Mauks Ilona kezdetben tiltakozott ez ellen, mivel ki akart tartani a férje mellett, jóban-rosszban; Mikszáth ezután azt hazudta neki, hogy beleszeretett valaki másba, így az asszony már engedett. A válás után Mauks Ilona visszaköltözött a családjához, ám miután édesapja elhunyt, ismételten nehéz anyagi körülmények közé került.
Mikszáth ezalatt éveken keresztül, magányosan és nyomorban élt Pesten, míg végül 1878-ban Szegedre került és a Szegedi Napló munkatársa lett. Ezt követően írói önbizalma is megerősödik.
Az áttörés 1881-ben következett be, miután publikálásra került két novelláskötete: A jó palócok, illetve, a Tót atyafiak, ilyetén formán anyagi helyzete is rendezőzött – ekkor látta idejét annak is, hogy ismét felkeresse azt az egyetlen nőt, akit valójában mindig is szeretett: volt feleségét, Mauks Ilonát.
A nő eleinte meglehetős kétkedéssel fogadta egykori férje újbóli közeledését, ám miután 1882-ben beleegyezett a személyes találkába, mindketten ugyanazzal az emberrel találták szembe magukat, akit titkon sosem voltak képesek elfelejteni. 1883. január 1-jén ismét házasságot kötöttek, és egészen Mikszáth haláláig együtt maradtak. Később még született három fiuk, noha a középső, az alig négyéves korában elhunyt Jánoska elvesztése ismételten nagy csapást jelentett számukra, Mikszáth Kálmán élete végéig nem tudta kiheverni a veszteséget.
Mikszáth a későbbiekben, mindamellett, hogy folyamatosan írt, és jelentek meg újabb és újabb kötetei (hogy csak a legfontosabbakat említsük: a Beszterce ostroma, a Fekete város, a Különös házasság, no és persze, a Szent Péter esernyője) volt kormánypárti képviselő is, előbb Illyefalván, majd Fogarason. Illetve, MTA levelező és tiszteletbeli taggá is megválasztották, valamint 1896-tól a Budapesti Újságíró Egylet elnöke lett – egyébiránt megpróbálkozott az önálló lapalapítással is.
1910-ben került megrendezésre írói működésének negyvenedik jubileumi ünnepsége, még ebben az évben át is keresztelték egykori szülőfaluját Szklabonyáról Mikszátfalvára. Az író, bár ekkor már betegeskedett, még részt tudott venni a május 6-án tartott, budapesti ünnepségen, mielőtt május 28-án elhunyt volna. A temetést május 31-én tartották, a Kerepesi úti temetőben helyezték végső nyugalomra.
Mint talán sokan mások, én is a Szent Péter esernyője nyomán ismerkedtem meg az íróval, még általános iskolában, noha nekünk nem adták fel kötelező olvasmánynak, csupán a filmet tekintettük meg együtt. Ennek ellenére olyannyira megtetszett, hogy a későbbiekben elolvastam a regényt, majd további Mikszáth szerzeményeket is. Ami őt igazán szerethetővé teszi, az a közvetlen, derűs, tréfás hangnem, illetve az időnkénti kiszólásai az olvasó felé, amitől az egész csak még bensőségesebbé válik – mintha nem is olvasnánk, de mellette ülnénk, és hallgatnánk a történeteit.
Könyveiből többet is adaptáltak filmvászonra: a Szent Péter esernyője mellett, melyet kétszer is feldolgoztak, először 1935-ben, majd 1958-ban is (és amely utóbbiban az idén elhunyt Törőcsik Mari alakította, elképesztően bájosan és szerethető módon, az egyik főszereplőt, Veronkát), többek közt a Kísértet Lublónból, a Fekete városból, a Különös házasságból és a Noszty fiú esete Tóth Marival című regényéből is készült feldolgozás. Amennyiben tehát szeretnénk megemlékezni róla, halálának évfordulóján, a kötetek mellett a filmekből is bátran válogathatunk!
Héjas Anna
(Borítókép: Wikipédia/Mayler Ede festménye Mikszáth Kálmánról)
