Még júniusban elkészülhet a váci bringapark

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Megkezdődtek a váci Duna-parton, a baseball pálya szomszédságában a bringapark kivitelezési munkálatai. A részben önkormányzati forrásból, részben pedig pályázaton elnyert finanszírozással megvalósuló beruházás kivitelezése még júniusban befejeződhet – írja a település a hivatalos honlapján.

A sikeres pályáztatási eljárásokat követően, mintegy 40 millió forintos költséggel épülhet meg a „pumpapálya”. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség által meghirdetett pályázat feltétele volt, hogy a jelentkezéshez benyújtandó terv elkészítésére kiírt nyílt pályáztatás eredményesen lezárult.

Szerdán délután a helyszínen tekintette meg az elkezdett kivitelezési munkákat Matkovich Ilona és Inotay Gergely. Mint azt az alpolgármester a Váci Hírnöknek elmondta az Aktív Magyarország Program részeként a város 20 millió forintos támogatást nyert el. Az elnyert támogatás összegével megegyező önrészt a város idei költségvetése biztosítja.

A támogatási szerződés életbe lépése után kedden elindultak a kivitelezési munkák. Matkovich Ilona kiemelte: a váci városvezetés fontosnak tartja az egészséges életmód, a tartalmas szabadidő eltöltés feltételeinek folyamatos javítását. A váci és városunk környékén élő kerékpárosok örömére legutóbb a nemzetközi kerékpárút Sződliget és Vác közötti szakaszát újították fel. Ezt megelőzően (tavaly) a kisváci és a Buki tó feletti szakaszokon 300 folyóméteren, mintegy 1000 négyzetméteres olyan részt tettek rendbe szakemberek mintegy 10 millió forintos munkával, melyekre hosszú évek óta sok panasz volt a baleset-veszélyessége miatt.

A tervek szerint egy hónap alatt készülnek el a „pumpapálya” megépítésével, ezt követően a mesterségesen létrehozott ugratókon tehetik majd próbára a bringások bátorságukat és ügyességüket.

Fotó, forrás: szentendre.hu

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.