Égő aljnövényzethez, kigyulladt házhoz és kiborult olajhoz siettek a fóti önkéntes tűzoltók július 5-én, hétfőn és 6-án, kedden.
A Fóti Aqua ÖTE tűzoltói a hétfői napon a kiadott riasztásra Dunakeszire, a posta utcai iskolához szerencsére csak téves jelzésre vonultak, de onnan már mehettek is tovább a fóti Pálya dűlő környékére, ahol égő aljnövényzetet kellett eloltani.
Hétfőn, az esti órákban, a Hajcsár úr körforgalmában egy olajszállító kisteherautóban felborult egy edény, és az útpályára folyt a használt étkezési olaj. A közlekedő járművek sajnos hamar széthordták, így nagy területen kellett síkosság-mentesíteni. A későbbiekben kiérkező közútkezelő gondoskodott az útpályán, a teljes felületen az olaj felitatása, és a veszélyhelyzet előre jelzése tárgyában.
Kedden délelőtt összeütközött két gépkocsi Fóton, a Németh Kálmán út és a Béke utca sarkán. Az ütközés erejétől az oldalára borult az egyik jármű, amelyből a mentők a fővárosi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt három utast emeltek ki. Az egység áramtalanította a karambolos kocsikat.
Kedden este teljesen kiégett egy százötven négyzetméteres családi ház konyhája Fóton, a Szent Imre utcában. A fővárosi hivatásos és a fóti önkéntes tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet, jelenleg az utómunkálatokat végzik.
Borítókép: Fóti Aqua ÖTE
Forrás: Fóti Aqua ÖTE / katasztrofavedelem.hu
