Késsel vágta meg az ismerőse nyakát – VIDEÓ

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A váci rendőrök elfogták azt a 22 éves férfit, aki a gyanú szerint beszélgetés közben egyik ismerősének nyakát késsel megvágta. Emberölési kísérlettel gyanúsítják.

Közösen töltötte a délutánt 2021. július 26-án Sződligeten a 22 éves férfi és 40 éves ismerőse. Iszogattak, beszélgetettek, amikor a gyanú szerint a fiatal férfi egyszer csak elővett egy kést, és megvágta beszélgetőpartnere nyakát. Egy járókelő észlelte a történteket, azonnal mentőt és rendőrt hívott. A sértett ellátását a mentőszolgálat munkatársai a helyszínen megkezdték, erős vérzése miatt kórházba vitték.

A rendőrök azonnal indultak, nyomokat rögzítettek, információt gyűjtöttek, pár órával később már mentek is a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi váci otthonához. Kiszólították és bevitték a kapitányságra.

G. Attila kihallgatásán a terhére rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerte el, és panaszt tett a gyanúsítás ellen. Vele szemben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Fotó, forrás: police.hu

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.