Újabb festmény került a Viski-Mányoki Emlékszoba gyűjteményébe

Pinterest LinkedIn Tumblr +

 „Ismét gyarapodott a Viski-Mányoki Emlékszoba gyűjteménye. Révészné Anikó a még édesapja által 1984-ben, közvetlenül Viski János festőtől vásárolt képet adományozta Szokolya Község Önkormányzatának. Köszönjük!” – közölte közösségi oldalán a szokolyai önkormányzat.

A Börzsönyben elterülő község igazi látványosságának számít az emlékszoba, ahol Mányoki Ádám, illetve Viski János munkásságával ismerkedhetünk meg: az utóbbi, vagyis az 1891-ben Szokolyán született művész falusi tájképeket, pusztákat vitt vászonra, de arcképeket, történelmi vonatkozású műveket is jegyzett.

A már látható gyűjtemény olykor újabb elemekkel bővül. 2019-ben Stefan Prissender, egy Németországban élő férfi két, saját tulajdonában álló Viski-festményt adományozott a szokolyai önkormányzatnak. Most pedig egy újabb kép kaphat helyet a tárlatban.

(Forrás és kép: Szokolya hivatalos oldala)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.