Vitályos Eszter: ne kezdődjön el a beruházás a kisoroszi szigetcsúcsnál

Pinterest LinkedIn Tumblr +

„Az elmúlt hetekben a közbeszédet meghatározta a Kisoroszi szigetcsúcs fejlesztése körül kialakult vita. Éppen ezért, azt a javaslatot tettem a Kormánynak, hogy ne kezdődjön meg a beruházás.” – közölte közösségi oldalán dr. Vitályos Eszter, Pest megye 3. számú választókerületének elnöke.

A politikus közösségi oldalán reagált a térség egyik legvitatottabb beruházása kapcsán. Megírta, hogy fejlesztéspolitikai államtitkárként tudja, hogy a fejlesztések csakis a lakosság messzemenő belátásával és jóérzésével, támogatásával tudnak zökkenőmentesen végigfutni.

„A rendezett körülmények kialakítása mindannyiunk érdeke, ahogyan az is, hogy a végeredmény mindnyájunk megelégedésére szolgáljon!” – tette hozzá, majd ismertette, hogy azt javasolta, ne kezdődjön el a munka.

(Forrás: dr. Vitályos Eszter közösségi oldala)

(Borítókép: strand.hu)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.