Pilisszentlászlón turisztikai központ, Pilisborosjenőn pihenőhely létesülhet

Pinterest LinkedIn Tumblr +

„Újabb 150 millió forint térségünk fejlesztésére – ezúttal a PilisszentlászlóPilisborosjenő konzorcium a nyertes!” – jelentette be közösségi oldalán dr. Vitályos Eszter.

A Fidesz-KDNP térségi országgyűlési-képviselőjelöltje beszámolt arról, hogy Pilisszentlászló a Szentlászló Aktív Turisztikai és Oktatóközpont megvalósítására nyert el 120 millió forintot. A projekt egyik célja, hogy az idelátogató nagyszámú turisták a kialakításra kerülő Turisztikai és Oktatóközpontból indulhassanak a különböző túrákra, itt ismerkedhessenek meg Pilisszentlászló történelmével és a Pilis adta lehetőségekkel.

„Az épületben a turisztikai funkció mellett látogató- és oktatóközpont is helyet kap. Az Erdei Vándortábor Program rendszerébe is kiválóan beilleszthető a fejlesztés, továbbá a kihelyezett környezetismeret-biológia ismeretek elsajátítására is ideális lehetőséget biztosít a helyi Vadvirág és Waldorf Óvoda kis ovisai, valamint a Waldorf iskola diákjai részére” – tette hozzá.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közölte azt is, hogy Pilisborosjenő a Gesztenyés-pihenőhely kialakítására nyert el 30 millió forintot.

„Ahogy Pilisszentlászló, úgy Pilisborosjenő sincs felkészülve az odalátogató „turista áradatra”, hasonló módon hiányoznak az infrastrukturális beruházások, a vendégek kulturált kiszolgálását biztosító szolgáltatások” – jegyezte meg.

A politikus ismertette, hogy a projekt keretében a „Gesztenyés-pihenőhely” fejlesztést a turisták számára úgy kívánják megvalósítani, hogy azok a helyben lakók igényeit is szolgálják.

„A megvalósítandó létesítmények kiválasztásánál kiemelt figyelmet kapott, hogy a különböző fejlesztések a „szelíd” turizmust szolgálják, és ne generáljanak a természeti környezetet károsító forgalmat. Gratulálok a győztes pályázatokhoz, szép munka volt! Hajrá, Pilisszentlászló, hajrá Pilisborosjenő! Hajrá, Pilis-Dunakanyar!” – jelentette ki dr. Vitályos Eszter.

(Forrás: dr. Vitályos Eszter közösségi oldala)

(Borítókép: Wikipédia)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.