Átadták a megújult szokolyai óvodát és bölcsődét

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Családbarát országot szeretnénk Magyarországból építeni, ennek részeként létesülnek óvodák, bölcsődék – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Börzsöny Gyöngye Óvoda és Bölcsőde átadó ünnepségén pénteken Szokolyán.

Rétvári Bence, Pest megye 4-es számú választókerületének KDNP-s országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a családbarát ország építéséhez tartozik az is, hogy minden családnak az élethelyzetéhez igazodva próbáljanak segíteni.

Emlékeztetett: 2010-ben 326 településen volt bölcsőde, ma 850-en, és ez több mint 20 ezer új férőhely létrejöttét jelenti. 2010 óta több mint 319 milliárd forintot fordítottak arra, hogy minden család helyben helyezhesse el a gyermekét.

Tizenhatezer új óvodai férőhely jött létre országszerte. Beszélt arról is, hogy Szokolyán az ország egyik legszebb, legigényesebb óvodaépülete jött létre. Elmondta: a bővített és megújult bölcsőde-óvoda összesen 441 millió forint támogatást kapott.

Az eseményen felolvasták Gyopáros Alpárnak, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosának üzenetét, aki betegség miatt nem tudott az ünnepségen részt venni. A kormánybiztos hangsúlyozta: a Magyar Falu Program indulásakor egyik célként azt határozták meg, hogy minden falusi óvodát felújítsanak, illetve ahol igény van rá, újranyissák a baloldal által bezárt óvodát is. Ennek a törekvésnek köszönhetően kevesebb mint három év alatt több mint 700 óvodaépületet és óvodai tornaszobát újítottak fel vagy alakítottak ki, emellett csaknem ezer óvoda udvarát korszerűsítették.

Dukai Miklós, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára az új épületről szólva az összefogás jelentőségét emelte ki. Emlékeztett arra, hogy a 2010-es kormányváltáskor sok önkormányzat állt a csőd szélén, és a  kormány 1400 milliárd forint adósságot vállalt át az önkormányzatoktól, „pontosan azért, hogy az ilyen beruházások megkönnyítését lehetővé tegye”.

Némethné Pintér Csilla független polgármester köszönetét fejezte ki valamennyi közreműködőnek, aki hozzájárult az épület és az intézmény megújulásához.

A beruházást felidézve elmondta, hogy 2016-ban döntött a testület a fejlesztésről, az első pályázatot 2019-ben adták be, ezt még hét követte, így négy Magyar falu program-, három belügyminisztériumi pályázat és egy többlettámogatás segítette az új épület létrejöttét.

A most átadott épület mintegy 700 négyzetméteres, amelyből 350 négyzetméter a bővítés, egy 12 férőhelyes bölcsődei csoportszoba mellett négy, egyenként 25 férőhelyes óvodai csoportszoba, valamint egy tornaszoba található.

(Forrás: MTI)

(Képek: MTI/Máthé Zoltán)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.