Rendszeresen elkapják azt a férfit, aki nem is vezethetne

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Nem először vitték kihallgatásra a szentendrei rendőrök azt az 55 éves pomázi férfit, akit rendszeresen elkapnak vezetés közben, holott a bíróság attól jogerősen eltiltotta.

Legutóbb 2022. március 25-én kora délután állították meg Pomázon, az Árpád fejedelem útján. Az általa vezetett járművel is akadtak problémák, ráadásul a biztonsági öv is kihasználatlanul lógott. A kocsi első szélvédőjén nem lehetett rendesen kilátni, több helyen is törött volt. A vezetői engedéllyel nem rendelkező sofőrt előállították, miután bebizonyosodott, a bíróság 12 hónapra, 2022. július 26-ig jogerősen eltiltotta a járművezetéstől. A döntés engedély nélküli vezetések sorozata miatt született.

Az 55 éves férfit kihallgatásán azzal szembesítették, jónéhány eltiltás hatálya alatti járművezetés róható a terhére: 2022. március 16-án, valamint 2022. március 18-án is rögzítették hasonló jellegű cselekményeit.

A férfi szenvtelenül közölte, hogy nem tesz vallomást. Annyit hozzátett, tudja, hogy eltiltották, ennek ellenére vezet.

A Szentendrei Rendőrkapitányság járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást, a jármű állapota, valamint a biztonsági öv hiánya miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek.

Fotók, forrás: police.hu

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.