Felavatták az Izbégi Általános Iskola új épületszárnyát

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Csaknem 600 millió forintos kormányzati forrásból fejlesztették a szentendrei Izbégi Általános Iskolát, amelynek új épületszárnyát április 26-án, kedden adtak át. Az ünnepségen jelen volt dr. Vitályos Eszter, a térség országgyűlési képviselője, Pilisi Dániel alpolgármester és Verebélyi Gábor Ákos tankerületi igazgató is.

A Fidesz-KDNP politikusa közösségi oldalán közölte, hogy az elkészült kétszintes épületben 4 tanterem és 2 fejlesztőterem kapott helyet. Emellett az összesen 787 négyzetméteres épületszárnyban kiszolgáló helyiségek, vizesblokkok, akadálymentesített mosdók, lif, aula is található, sőt fedett, zöldtetős előtér is kapcsolódik hozzá.

„De legyen ez az épület bármily modern és varázslatos, a legfontosabb mégiscsak csak az, hogy a gyermekeink és a pedagógusaink számára készült, az ő boldogságukat, fejlődésüket, épülésüket, örömüket szolgálja majd. Köszönjük szépen a gyermekek színvonalas műsorát az ünnepélyen!” – tette hozzá dr. Vitályos Eszter.

Az önkormányzat hivatalos oldalán is beszámolt az ünnepségről. Pilisi Dániel elmondta, hogy az iskolabővítéshez Szentendre Város Önkormányzata a csapadékvíz elvezetésének megoldásával, a közművek, illetve az elektromos hálózat kapacitásának bővítésével, a kültéri játékok felújításával, valamint a zöld felületek tervezésével és megújításával járult hozzá.

(Forrás és kép: dr. Vitályos Eszter közösségi oldala/szentendre.hu)

Megosztás.

A szerzőről

Hozzászólások lezárva.